Kis híján lebontották a Várnegyedben a MAVIR székházának épült, már évek óta üresen álló épületet. Ha megállsz előtte, tényleg elég csúnyán néz ki. Mégsem kellene lebontani. De miért ne? Miért álltak ki örökségvédelmi szervezetek egy hatvanas évekbeli ipari létesítményért a Vár falai között? 

A 1294/2016. (VI. 13.) számú kormányhatározat rendelkezik az egykori Országos Villamos Teherelosztó (OVT), a későbbi Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) épületének lebontásáról, 2016. november 15-i határidővel. (2015-ben még arról hoztak döntést, hogy az épület az Országos Levéltáré lesz, ezt az újabb rendelet hatályon kívül helyezte.) A döntés az építész szakma és az örökségvédelem együttes tiltakozását váltotta ki, miközben a közvélemény értetlenül áll a tiltakozók előtt. Miért van ez az ellentmondás?

A Magyar Építőművészek Szövetsége állásfoglalása szerint " nem csak a 100 éves vagy annál régebbi épületek lehetnek a magyar építészeti kultúra védendő értékei, hanem a későbbi korokban épült, az adott korszak fejlettségi szintjét, jellemző anyaghasználatát, formai jellemzőit, téri és konstrukciós gondolkodását magas szinten hordozó épületek is. Felnőtt egy generáció, mely a közelmúlt emlékeit értékalapon, szakmai minősége és időtállósága alapján mérlegeli, értékeli - a budavári egykori teherelosztó esetében egy korát meghaladó kvalitású épületet lát, melyre egyetemes értékként, így nemzeti öröksége részeként tekint." A Budapesti Városvédő Egyesület is közzétette az UNESCO műemlékvédelmi szervezete magyar bizottságának, az ICOMOS-MNB-nek az állásfoglalását. Ebben leszögezik:

"A budavári Országos Villamos Teherelosztó épület az egyik, kétségtelenül a megoldási lehetőségek határait feszegető építészeti alkotás, és mint ilyen, korának fontos és értékes dokumentuma. Magas-tetős tömegalakításában, épületmagasságában követi az utca beépítését, miközben sajátos, toronyszerű elemével reagál az Országos Levéltár szomszédos épületének nagyobb magasságú tömegére is. Az épület elrendezésével, a vári környezethez illeszkedő tömegével úgy kötötte össze az idegen léptékű épületeket a középkori utcarendben, hogy ez a modern épület tudta helyreállítani a történeti beépítés léptékét és rendjét. A vári egyedi foghíjbeépítések között ebből a korszakból ez az egyetlen megvalósult épültünk, elbontásával pótolhatatlan veszteség érné építészetünket és történetét."

Az állásfoglalásban a párizsi Pompidou központot hozzák fel még (talán kissé túlzó, de azért működő) példának: az is hasonló korú épület, mégsem akarja lebontani senki. Szerintük az épületnek új funkciót kell találni, és a levéltár szomszédsága jó ok és lehetőség ahhoz, hogy akár ők költözzenek be ide. Harmadikként a Budapest Világörökségéért Alapítvány is felszólalt az ügyben, "az épület megőrzését és új közfunkcióval való életrekeltését" kérve a magyar szakpolitikai és politikai vezetéstől. Értékelésük szerint a MAVIR épület "aközé a hat-nyolc új vári ház közé tartozik, amelyek eredeti állapotban való fenntartásuk érdekében a közelmúlt értékeiként védettséget érdemelnének." De mi is ez a MAVIR, miért épült ide?

A telken korábban két lakóház állt, az egyiket már 1923-ban lebontották, a másikat, miután súlyos károkat szenvedett a második világháború idején, 1951-ben szintén lebontották. Ezután a terület régészeti feltárását végezték el. A villamos teherelosztó intézménye ekkor már a várban volt, de még más címen, az Úri utca 72. szám alatti labirintus rendszerben. (Ez az Úri utca utolsó háza, a téren a Hadtörténeti Múzeummal átellenben. Az itteni életről lásd a villanyszaklap.hu remek cikkét!) Az ötvenes években az ÁVH is be akart ide telepedni, mivel korábban a Nemzeti Bank számára alakítottak itt ki trezorokat. A területet végül (részben) az OVT kapta meg, de az ÁVH felügyelete alatt. Az '56-os forradalom idején az itteni titkos telefonvonalról tudták a kormányt tájékoztatni, a titkos jelszó a miniszterhez az volt, hogy "Sanyi bácsit kérem". Csakhogy a föld alatti terület kicsi volt, az országos áramhálózat viszont folyton nőtt, így hamar kinőtték a rendelkezésre álló területet. Így született meg az új épület igénye, amely Virág Csaba (IPARTERV, majd LAKÓTERV) 1972-74 között készített tervei alapján, 1974-1979 között épült fel. Az Úri utcától azért nem mehettek messzebbre, mert a kábelhálózat már ki volt építve odáig.

Ez a ház már a sokadik volt a háború utáni újjáépítések sorában. A második világháború idején fontos kormányzati intézmények székeltek a várnegyed falai között, amely így a bombázások elsőrendű célpontjává vált. 1945 tavaszára súlyos károkat szenvedett az itteni épületek egész sora. A újjáépítéskor a lakóházak egy részét a későbarokk homlokzatok leegyszerűsített formáival kezdték helyreállítani. Ehhez képest nagy vihart kavart építészeti körökben is, amikor a Fortuna utca 15. alatt, majd az Úri utca 32. és 38. számú épületek (elsősorban a sétány felőli oldaluk) tervezői kortárs eszközökkel szálltak szembe a korábbi gyakorlattal. A történelmi környezetbe illeszkedés igénye megmaradt, de ennek módja megváltozott. Nem az egyes motívumok átvételében, az úgymond "széptevésben" keresték az illeszkedés lehetőségét, inkább az épület tömegében, az osztásrendben, a tető síkjának és szögének illesztésében keresték a megoldást. A hetvenes évek második felére már több új ház mutatta meg a lehetséges megoldásokat, útkereséseket.

A tervezési feladatot nehezítette, hogy történelmi környezetbe kellett egy ipari funkciójú épületet tervezni, pontosabban a vári lakókörnyezetbe beilleszteni. Virág Csaba így vallott a feladatról:

"...az ilyenfajta feladatok lényege számomra az, hogy egy-egy teljesen mai (up to date) épületet vagy épületrészt próbáljak kigondolni, amely, ha kiemelnék környezetéből, és egy semleges térbe függesztenék, akkor is megfelelne fenti követelménynek. De ez egy olyan fajta mai korszerű épület legyen, amelyik: tömegformálásával, nagyságrendjével, léptékével, anyagkezelésével és hangulatával lehetőleg optimálisan illeszkedjék környezetébe." (Virág Csaba, Magyar Építőművészet, 1979/6.)

Az eredeti homlokzat 1979 körül. (Penner Gyuláné felvétele)

A telek rendkívül szűkös volt, így a megfelelő mennyiségű irodai és gépészeti tér csak több szinten jöhetett létre. Ehhez képest Virág Csaba úgy tudta ezeket a funkciókat az épületbe sűríteni, hogy közben az épület tömege egyáltalán nem vált hivalkodóvá, nem nyomja el a szomszédos középkori lakóházat. Ez legjobban talán ezen a fotón fogható meg:

(a kép forrása: sab-architecture.tumblr.com)

A szomszédos házhoz nem vakolt homlokzattal vagy kőből faragott ablakkeretekkel, hanem a tömegformálással igazodik a MAVIR épület. Ami nem volt kis feladat: öt szintet kellett építeni, szintenként kb. 1000 négyzetméter alapterülettel - az épület tehát valójában jóval nagyobb, mint amekkorának a Nándor utca felőli homlokzata suggalja! A fenti fotó azért is jó, mert megmutatja, hogy az utcai üveghomlokzat, ha visszatükrözi (visszatükrözné) a környező épületek képét, sokkal izgalmasabb, mint a jelenlegi lepusztultság. Az eredeti állapot szerint a Nándor utcai homlokzat alumínium bordák közé fogott, füstszínű neodin üvegezést kapott. A mostani ramaty állapot annak köszönhető, hogy a rossz oldalra felragasztott hővédő fóliázás hamar tönkrement - ez azonban az üveghomlokzat felújítása kapcsán könnyen orvosolható lenne. A bejárati rész magassága, tetősíkja a szomszédos lakóházhoz igazodik, míg az egykor antennákat rejtő, így funkcionálisan indokolt tornyok a levéltár jóval magasabb épülete mellé kerültek.

A földszinti bejárat keskenyebb sávját a magasra emelt üvegtető is hangsúlyozza. A portásfülkével szemben kialakított ülőhelyek egyértelműen a várnegyed régi gótikus ülőfülkéire utalnak vissza. A földszinten irodahelyiségek és a távközlési kapcsolatokat biztosító helyiségek kaptak helyet.

A vezérlőterem az első emeletre került. Az eredeti kapcsolótáblát nem vitték magukkal a 2007-es kiköltözéskor, hanem felszabdalták - egy betűnyi darabját én őrzöm :-)

A vezérlőterem újkorában...

...és napjainkban

A legjobb irodák a felsőbb szinteken voltak, innen ugyanis fantasztikus panoráma nyílik a városra:

Szintén az emeleten kapott helyet az előadóterem, amelynek fa borítású, ívelt kialakítású mennyezete ma is meghökkenti a betérőt, pedig már 40 éves gondolat szülötte:

Az előadóterem üveg végfala mögött a levéltár téglái adnak ad különleges hátteret. A faburkolat alsó része is szépen ki volt dolgozva, ezt a fűtési rendszer kiszerelésekor hajtották fel, és azóta is "úgy maradt".

Amikor a Kortárs Építészeti Központ bejárást szervezett az épületbe, feljuthattam a tetőre és az egykor az antennákat, távközlési berendezéseket rejtő toronyba is. A hatalmas lapostetőt simán el lehetne képzelni a vendéglátás új tereként. A toronyban már nincsenek gépek, így azt is át lehetne alakítani kilátótoronnyá - álmodoztam közben.

Virág Csaba megközelítése szerint nem csupán hagyományos szerkezetek és anyagok alkalmazásával lehet beilleszkedni, hanem ezektől merőben eltérő, teljesen "mai" eszközökkel is harmóniát lehet teremteni régi és új között. Vegyük észre: ez ma is így van, gondoljunk csak a Várbazár feletti új mozgólépcsők, liftek "rozsdás" Corten-acél lemezeire, a Millenárison álló egykori Ganz ipari épületek és kortárs elemek szimbiózisára, vagy a ferencvárosi raktárak üvegtető alatt egyesítésére. Ha a XXI. század építészetében ezt helyénvalónak és izgalmasnak tartjuk, akkor miért vitatjuk a XX. század jogát ugyanehhez?

Ha megkérdezzük özv. Várvédelmy Rozáliát, a Régen Minden Jobb Volt Egyesület szóvivőjét, ő mindenképpen üdvözölni fogja az összes 30-50 éves korú ház lebontását. Bontsák el nyugodtan a Domust, a Skála Metrót, a Körszállót, a Déli pályaudvart és a MAVIR-t is, mert lerobbantak és csúnyák. De ez az érvelés olyan, mint ha azt mondanánk, hogy vegyünk új kabátot, mert koszos lett a régi. Csakhogy így pont azok az épületek vesznek el, amelyeket érdemes lenne átmentenünk az utókornak. Magyarországon a második világháború után is születtek értékes épületek, és nem, nem csupán Makovecz Imre agyából. A most élő generáció fontos feladata lenne, hogy ezeket nem hagyja elpusztulni, hanem átmenti az utókornak. Akkor is, ha most még nem értékeljük őket sokra. Ha ezeket az épületeket mind veszni hagyjuk, akkor 100 év múlva mit fognak mutogatni ebből a korszakból? És mit fognak gondolni az unokáink rólunk, aki veszni hagytuk egy komplett korszak építészetét, összekeverve egy épület pillanatnyi lerobbant állapotát az értékével?

Ez a ház most, az utolsó pillanatban megúszta. Nem bontják le, minisztériumi épület lesz belőle. De a veszély nem múlt el. A közelmúlt építészetéhez fűződő viszonyunkat igenis újra kell gondolni.

Források:
Országos villamos teherelosztó, (OVT) Budapest I. (Virág Csaba). Magyar Építőművészet, 1979/6. p. 22.
https://www.facebook.com/1.kerulet/photos/a.375353655901897.1073741827.373986819371914/898738796896711/?type=3&theater
http://epiteszforum.hu/a-mesz-allasfoglalasa-virag-csaba-epuletenek-sorsarol
http://varosvedo.hu/2016/07/19/az-icomos-mnb-allasfoglalasa-a-budavari-orszagos-villamos-tehereloszto-lebontasarol/
http://epklub.blogspot.hu/2016/08/egy-intelligens-irodahaz-jovoje-az_8.html
http://index.hu/urbanista/2016/08/22/nagyot_veszithet_a_varnegyed_ha_kihuzzak_az_egyik_fogat/
https://www.youtube.com/watch?v=Fabuxy1Nqx4
https://www.youtube.com/watch?v=iT4-sHIwB98
A 2016-os fotóim a Kortárs Építészeti Központ által szervezett bejáráson készültek. Köszönet a szervezőknek!


További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!