Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1967 június

2017. június 03. - fovarosi.blog.hu

A telefonálásban még az volt az újdonság, hogy közvetlenül lehet tárcsázni egy európai fővárost. Kiszélesítették a Hegyalja utat, és már tervezték a metróhoz az új Moszkva teret. Épült Kelenföldön a lakótelep, termelt a kenyérgyár, és már alapozták a harmadik házgyárat. Ez történt Budapesten ötven évvel ezelőtt.

fovarosi.blog.hu: 196706-Epitotabor - indafoto.hu

Június 3: Rendezik a Lenin körút, Népköztársaság útja, Bajcsy-Zsilinszky út kirakatait - Meggyorsítják a józsefvárosi öreg házak bontását. Két kerületi tanács végrehajtó bizottsága ülésezett pénteken. A VI. kerületi tanácsban a Terézváros főútvonalainak rendezésével foglalkoztak. A Lenin körút, a Népköztársaság útja és a Bajcsy-Zsilinszky út üzletportáljainak, kirakatainak szépítési terve már elkészült. A világvárosi környezetbe nem illő kisebb boltokat és műhelyeket fokozatosan a mellékutcákba helyezik. A Lenin körútról 24 kisiparos és kiskereskedő üzletét helyezték át a mellékutcákba és több ilyen üzlet szűnt meg a Népköztársaság útján és a Bajcsy-Zsilinszky úton is, illetve helyezték át ezeket az üzleteket. Megállapították a tanácsülésen, hogy még mindig sok a hibás neonfelirat, a kirakatok világítása pedig szegényes. A VIII. kerületi tanács ülésén a Józsefváros rekonstrukciója került szóba. A kerület lakói már régóta sürgetik, hogy folytassák a Jázmin utcában és a Tömő utcában megkezdett bontásokat. Eddig 16 épületet bontottak le és megkezdték két toronyház alapozását. A tanács a felsőbb szervektől kéri, hogy gyorsítsák meg a bontások ütemét, mivel a Józsefvárosban nagyon sok az olyan elavult ház, amelyet felújítani már nem gazdaságos. A kerületben jelenleg 600 veszélyesnek nyilvánított helyiséget használnak lakásnak. Sok az aládúcolt épület. A vb elhatározta, hogy fokozatosan megszüntetik az aládúcolásokat. (Magyar Nemzet)
Június 3: "Zenélő udvar" Budán. A Hazafias Népfront I. kerületi bizottságának és a TIT budapesti szervezete művészeti szakosztályának figyelemre méltó kezdeményezéséről kaptunk hírt: A budai I. kerületi Táncsics Mihály utca 7. szám alatti épületben, a volt Erdődy-, illetve Hatvany-palotában kamarazenei hangversenyeket rendeznek. Az építészeti és akusztikai adottságainál fogva ideális környezetben a jövőben rendszeresen sor kerül az előadással egybekötött kamarazenei hangversenyekre, amelyeknek tematikája és műsora: Budavár zenetörténeti emlékei; Régi és új magyar zeneművek; Nagy mesterek magyar vonatkozású alkotásai. A kulturális kezdeményezés elindítói a budai "zenélő udvart" a későbbiekben a magyar zene újabb fórumává kívánják fejleszteni, amely - különleges adottságaival - az idegenforgalom számára is jelentőssé válhat. Az első hangversenyre 11-én, vasárnap délelőtt fél 12 órakor kerül sor. (Népszabadság)

Június 3: Weil Emilről nevezték el az Uzsoki utcai kórházat. A Fővárosi Tanács az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének javaslatára a főváros egyik területi vezető kórházát, az Uzsoki utcai kórházat - amely idén ünnepli 40 éves fennállását - dr. Weil Emilről, a párt és a munkásmozgalom kiváló harcosáról, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének alapítójáról nevezte el. A névadó ünnepséget pénteken tartották a kórház művelődési termében. Az ünnepségen részt vett dr. Weil Emilné főorvos, a névadó özvegye is. (...) Az Internacionálé elhangzása után a kórház főbejáratánál leleplezték Weil Emil emléktábláját. (Népszabadság)

Június 4: Napirenden a Belváros rekonstrukciója. Az V. kerületi tanács legutóbbi ülésén megtárgyalta a Házkezelési Igazgatóság jelentését. A Belvárosban a házkezelőséghez 769 épület tartozik, ebben több mint húszezer lakás van. Az irodák száma 612, az üzleteké 1333. Elszomorítóan szaporodik a raktárak száma, már csaknem 300 raktárhelyiség van a Belvárosban. A városnak ez a kerület a magja, s éppen ezért itt van a legtöbb öreg ház. 1900 előtt épült a kerület házainak 55 százaléka. Éppen ezért a Várnegyed mellett itt a legfontosabb feladat a kerület történelmi és művészi jellegének megóvása és továbbfejlesztése. Ezt a célt szolgálja Budapest általános városrendezési terve is, amelyben a Belvárost különleges építési területté jelölte ki. Ennek megfelelően munkálták ki a Belváros rekonstrukciójának ötéves tervét, amelyre a költségvetés százmillió forintot fordít. A jövő évben a rekonstrukcós terv szerint a Haris köz 3, 4 és a Váci u. 2-32. szám alatti épületeken végeznek felújítási munkálatokat. Később kerül sor a Deák Ferenc u., a Bécsi u., a Martinelli tér, a Városház u., a Felszabadulás tér és a Kígyó utca által határolt területek rekonstrukciójára. (...) (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: HegyaljaUt-1960-fortepan.hu-80048 - indafoto.hu
Hegyalja út, 1960 körül. (kép: fortepan.hu, 80048)

Június 4: Korszerűsítik a Hegyalja utat. Megkezdődött az M-1, M-7-es autópálya Erzsébet-hídhoz bevezető szakaszának korszerűsítése. Szélesítik, osztott pályássá építik át a Hegyalja utat. Jelenleg a közművek kicserélésén, áthelyezésén dolgoznak. (...) (Népszabadság)

Június 6: Döntött a bíráló bizottság az Aranyhegy és környéke rendezéséről. Az utóbbi évek egyik legnagyobb szabású tervpályázata dőlt el, a bíráló bizottság határozata szerint - kielégítő eredménnyel. Az Aranyhegy és környéke rendezésére hirdetett tervpályázatról van szó, amelyhez kapcsolódik a Televízió új székházának és üzemi épületeinek elhelyezése, a környéken háromezer - hétezer lakásos lakótelep létesítése és nagyméretű sportközpontok kialakítása. A tervezők feladata volt a Rádió későbbi idetelepítéséről való gondoskodás, erre a célra megfelelő terület tartalékolása. (...) Öt pályaművet rangsorolás nélkül egyenként 40 ezer forinttal díjaztak. Ezek szerzői: Darnyik Sándor - Márkus Levente; Gerő Balázs; Bognár László - Locsmándi Gábor - Meggyesi Tamás; Dúl Dezső - Korbonits Dezsőné; Kiss Albert - Pázmándi Margit - Virág Csaba. (...) A pályázat eredményéből a zsűri azt a következtetést vonta le, hogy az Aranyhegy és annak délkelet felé lejtő lankája a legalkalmasabb hely a Televízió központjának elhelyezésére. Megközelítési lehetőség, gazdaságos közművesítés lehetősége és a városképi igények egyaránt alkalmassá teszik ezt a területet a Televízió számára. A lakónegyedet a tervezők úgy telepítették, hogy lehetőleg ne szakadjon el a tévé-központtól. A beépítés magassági szintjét úgy állapították meg, hogy ne takarja a mögötte levő dombvonulatokat. A sportterület számára a Pomázi út folytatásától délre, a sík területet találták a legmegfelelőbbnek. Az úttörőtábort szervesen összekapcsolják a sportközponttal. A Rádió új központjának telepítését - amire később kerül majd sor - úgy oldják meg, hogy építészetileg egységes legyen a Televízió központjával. Jól oldotta meg a legtöbb tervező a közlekedési problémákat. (...) (Magyar Nemzet)

Június 6: Kármán-major, Sósfürdő, kelenföldi lakótelep - Hová tart a XI. kerület. A vb-elnök, Bozsik József térképet terít ki a XI. kerületi tanács Zsombolya utcai székházának elnöki dolgozószobájában, s közben a szoba falait díszítő, gondosan rámázott színes képekre mutat. A képek a kerület egy-egy jellegzetes részletét ábrázolják.

-A Lágymányoson már csak csiszolni való akad, s a vásárváros végleges rendezésének nagy problémája. Legyen vagy ne legyen a Lágymányoson vásárváros, erről folyik mostanában a tárgyalás.

(...) A mostani fiatalok, akik már megépítve látják a Lágymányost, s a Fehérvári út környéki hatalmas gyárakat, ezt az egész iparvidéket - amely a nagy kátéeszekkel és kisüzemekkel együtt mintegy 60 ezer embert foglalkoztat - s a szemük előtt épülő korszerű kelenföldi lakótelepet, a tanácsháza környékéről kivezető modern autópályát, a Villányi út és a Gellérthegy déli, délnyugati oldalának rendezett környékét, alig is tudnak valamit e nagy kerület múltjáról.

Hogy mi volt itt? A térkép, mely történetesen az első világháború előtt készült, azt bizonygatja, hogy századunk első évtizedében még a Kármán-major terült el a Fehérvári úttól délre és nyugatra Albertfalváig és Kelenvölgy határáig. Ma ez a két település már XI. kerület, de akkoriban mindkettő önálló kisközség volt. Erre persze már csak öreg térképészek, vagy nagyon öreg kelenföldiek emlékezhetnek, akik ezen a vidéken töltötték gyerekkorukat. (...) A Bocskai út, a szépen gondozott Vincellér utca ősparkba illő fái, ligetes kertjei, s a korszerű emeletes lakóházak már eltakarják a rálátást az egykori Sósfürdőre, ahol ma Budapest egyik legmodernebb lakóháza, a Tétényi úti kórház áll több pavilonjával. A Sósfürdőnek csak egy forrását használják, a többit el kellett tömni, így kívánja a modern városrendezés. (...)

fovarosi.blog.hu: KelenfoldiLtp-1967 - indafoto.huAz építkezések középppontjában egyelőre a kelenföldi lakótelep áll, mivelhogy itt a harmadik ötéves terv időszakában nyolcezer lakás épül meg. De még mindig kínálkoznak beépítésre egész önálló városrésznek is illő területek, s a korszerű kelenföldi lakótelepen kívül - amely az Andor utcáig húzódik majd - nagyszabású lakásépítkezés kezdődik a Gellérthegy oldalában, a Somlói úton és a Budaörsi út környékén, az autópálya közelében. Ez utóbbi két helyen társasházak épülnek, a tájképbe illő külsővel. A második házgyár kapacitásától igen sok függ, hogy meggyorsuljon a munka üteme.

(...) A Jelenleg több mint 40 nagyüzem és talán ugyanennyi kátéesz és kisüzem termel a XI. kerületben. A Beloiannisz Híradástechnikai Gyárat, a Gammát, a Magyar Kábelt, a Hajtómű- és Felvonógyárat, a Kismotor- és Gépgyárat, a Goldberger utódát, a Pamuttextilt, az Április 4. Gépgyárat, s mint legújabb nagyüzemet, a Lágymányosi Kenyérgyárat említhetjük. Hatalmas élelmiszeripari üzem Kelenföldön a Tejipari Vállalat is.

(...) A Kamaraerdőt megtépázta a második világháború zivatara, de azóta újratelepítették. Az erdő tövébe most hangulatos vendéglátóhelyeket, több kisvendéglőt, bisztrót, és cukrászdát építenek, ez lesz a XI. kerület új üdülőtelepe, ahol hamarosan kis víkendházak is épülnek. A kerület közlekedése kisebb-nagyobb zökkenőktől eltekintve kielégítő, de a kelenvölgyiek sokat bosszankodnak a pályaudvari sorompók miatt, amikor a 41-es buszon a centrum felé utaznak. A sorompó ugyanis szinte állandóan akadályozza a közúti közlekedést. A panaszt most úgy orvosolják, hogy a 41-es autóbusz vonalát a pályaudvar északi sarka mögötti aluljáróig meghosszabbítják, s ezzel elkerülik a sorompót, viszont az aluljárón át elérhetik a csatlakozó járatokat. A fejlesztési programban szerepel még mozi építése is az új lakótelepre, s ugyanígy bölcsődék és óvodák létesítése. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: FeherUtiJarmutelep-20100320-02 - indafoto.hu
2010-ben (kép: Fővárosi Blog)

Június 6: Kocsiszín, műhelyek a földalattinak. A Kerepesi úton, a földalatti gyorsvasút leendő végállomása mellett nagyszabású építkezés kezdődött. A földalatti szerelvényei részére kocsiszín, műhelyek, áramátalakító és próbapálya épül. Az építkezés 1969 nyarán fejeződik be, de a műhelyek egy része az idén elkészül, mert még az év folyamán megérkezik az első szerelvény a Szovjetunióból az üzemi próbákra. (Népszabadság)

Június 6: Ifjúsági lakótelep Pestlőrincen. A XVIII. kerületi KISZ-bizottság védnökségével épül az ifjúsági lakótelep, ahol 1971-ig 2012 lakást adnak át a fiataloknak. Az építők a KISZ VII. kongresszusa tiszteletére két hónappal az eredeti határidő előtt adját a legújabb négy épületet, 76 lakással. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: JozsefTelefonkozpont-19670607-Nepszabadsag-02 - indafoto.huJúnius 7: Megvalósul a távválasztás - Automatizálják a nemzetközi és hazai interurbán telefonforgalmat. 1968 januárjában Európa távbeszélő-hálózata új hívószám-rendszerre tér át; hazánkban is megvalósul az úgynevezett nemzetközi távválasztás. Nálunk ma még szinte ismeretlen ez a fogalom, de a telefontulajdonosok hamarosan a gyakorlatban tapasztalhatják jelentőségét.

(...) Ha például valaki Budapestről hív egy prágai számot, az új eljárás szerint az itteni interurbán-központ kezelője közvetlen tárcsázással létesít kapcsolatot a két állomás között. Mivel a kezelőnő közvetlenül a külföldi fővárosok előfizetőit tárcsázza, lényegesen megrövidül a várakozási idő. Jugoszláviától vásároltuk az ARN 20-as nemzetközi félautomatikus távválasztó központ berendezését, amelynek segítségével egyelőre egyszerre 80 külföldre szóló hívást lehet kapcsolni. Az új berendezést a Horváth Mihály téri régi interurbán-központban a jövő év januárjában helyezik üzembe. A 80 vonal azonban a jelenlegi forgalmat tekintve is kevés lesz. Ezért a régi központ szomszédságában a József utca és Bacsó Béla utca sarkán nemsokára megkezdik az új interurbán-telefonközpont építését. Berendezéseivel együtt több mint 140 millió forintba kerül a hétemeletes épület, amelyben egyrészt a nemzetközi, másrészt a belföldi interurbán-központ kap helyet. Az építőktől kapott ígéret szerint a jövő év végén megkezdik a szerelést. (..) A félautomatikus nemzetközi telefonközpont hívószáma 09 lesz. Ezen a számon bármelyik budapesti előfizető bármelyik európai főváros tetszés szerinti telefonjával úgy kerülhet összeköttetésbe, hogy közben le kell sem tennie a kagylót: az itteni interurbán-központ kezelője azonnal, közvetlen tárcsázással hívhatja majd a bemondott külföldi számot. Vidéki hívások esetén csupán annyival lassúbb ez a művelet, amíg a helyi központ kapcsolatot teremt Budapesttel. (...) (Népszabadság)

Június 10: Zenélő udvar a Várban. A várbéli Hatvany-palotában, a Táncsics Mihály utca 7. alatti iskola udvarán a Hazafias Népfront és a TIT bemutatta a szakembereknek és a sajtónak tervezett új hangversenysorozatának első műsorát, és megvitatta elképzeléseit. A Zenélő udvar első nyilvános előadása vasárnap fél 12 órakor lesz, jó időben a Hatvany-palota udvarán, rossz időben az emeleti oszlopcsarnokban. (...) S ehhez azt is hozzátehetjük: az esti szürkületben kevésbé föltűnő, hogy a szép barokk palotaudvar mennyire elhanyagolt, hogy az iskolává átalakítás közben építőművészeti ellentmondások keletkeztek. A hangversenyek részben idegenforgalmi látványosságot, eseményt is jelentenek majd: egy okkal több, hogy ezt a szép műemlékpalotát mielőbb helyreállítsák! (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: CorvinAruhaz-196706-MagyarNemzetKarikatura - indafoto.hu

Június 10: Budapest harmadik házgyárának alapozását megkezdték Újpest és Dunakeszi határánál, a Váci műút mellett. A mintegy húszezer négyzetméter alapterületű központi üzemcsarnok kétszer nagyobb lesz, mint a ferencvárosi. Az új házgyár - amelynek termékeiből évente 4000-4200 új lakás épülhet - előreláthatólag 1969 második felében kezdi meg a próbatermelést. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: Libegok - indafoto.hu
Június 10: Személyszállítás kötélpályán a Badacsonyra, a János-hegyre és Lillafüredre. Az idegenforgalom fejlődése nyomán hazánkban is növekszik az érdeklődés a személyszállító kötélpályák iránt. (...) A növekvő érdeklődés láttán a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium tervezőintézete, az UVATERV felkészült a kötélpályák tervezésére. Az intézethez mind több megkeresés érkezik. A megbízások nyomán megkezdődött a különböző típusok kialakítása. A Badacsonyra vezető kötélpálya előtervei már elkészültek. A pálya egyik ága a hajóállomástól a Kisfaludy-házig, másik ága pedig innen északi irányba fordulva, a Badacsony-hegy tetejére vezet majd. A budapesti XII. kerületi Tanács kezdeményezésére vizsgálják a János-hegyre vezető kötélpálya kialakításának lehetőségeit; ez Zugliget és a János-hegy között létesülne. Megkezdték - a miskolci tanács kívánságára - egy Lillafüredre tervezett pálya építésének előtanulmányait is. Elemzéseket végzett az intézet a várhatóan később megvalósuló, a Hármashatár-hegyre, Mátraházára, illetőleg Galyatetőre, a mecseki Misina-tetőre és a visegrádi Vár-hegyre építhető kötélpályákra is. Az igények alapján az UVATERV-nél többféle megoldás készül. (...) A János-hegyi kilátóra vezető pályánál olyan megoldást választottak, amely elsősorban azokon a helyeken jöhet számba, ahol turistákat és sportolókat kell szállítani; úgynevezett végtelenített vonókötél járna itt körbe, és az arra erősített egy-, illetve kétszemélyes fügőszéken helyezkednének el az utasok. (...) (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: MoszkvaTer-1960asEvek - indafoto.hu
A Moszkva tér a hatvanas években (kép: Geoffrey Tribe, via Hampage)

Június 14: Milyen lesz a Moszkva tér? Kedd délután a Technika Házában dr. Bényei András mérnök ismertette a Moszkva tér forgalmi rendezésére kiírt pályázat tapasztalatait. A pályázat iránt igen nagy érdeklődés nyilvánult meg; 37 pályamű érkezett be, amelyeket mérnökkollektívák dolgozak ki, így több mint száz mérnök adott javaslatot a rendkívül bonyolult probléma megoldásához. A tervezőknek már a közelebbi időpontban megvalósuló kisebb rendezésre olyan megoldást kellett javasolniuk, amely beilleszkedik a későbbi nagyszabású térrendezésbe. A pályázók zöme azt javasolta, hogy a metró mozgólépcsőit vezessék egészen a tér szintjéig, s a Moszkva téren ne építsenek gyalogos-aluljárót, mert a téren az utasok könnyen eljuthatnak a felszíni közlekedési eszközökhöz. A Vérmezőn viszont szükségessé válik egy felszín alatti utaselosztó térség. A Moszkva téren és környékén 1985-ig viszonylag kisebb beruházásokkal zömmel egy szinten fenn lehet nagyobb zavarok nélkül tartani a közúti és tömegközlekedési forgalmat; egyelőre nincs szükség nagy felüljáró hídra. (..) (Népszabadság)

Június 16: Új kamaraszínház: a Pesti Színház. A következő évadban új színházzal gazdagodik Budapest - jelentették be azon a sajtótájékoztatón, amelyen a most záruló idény eredményeit s a jövő szezon terveit ismertették az újságírókkal csütörtökön a Vígszínház vezetői. Lenkei Lajos igazgató elmondotta, hogy a Váci utcai egykori Bartók Terem helyiségében nyílik meg a magyar színművészet új otthona: a teljesen felújított, korszerű berendezéssel ellátott, 540 személyes Pesti Színház, a Vígszínház új kamaraszínháza. A megnyitó előadást szeptember 23-án tartják: Várkonyi Zoltán rendezésében Romain Weingarten A nyár című színművét mutatják be. Ezzel egyidejűleg megszűnik az Ódry Színpad kamaraszínház jellege, szerepkörét táveszi a Pesti Színház. A kamaraszínházban az első bemutatót követően előreláthatólag még három premierre kerül sor, köztük José Triana kubai szerzőnek az össz-délamerikai színházi fesztiválon díjat nyert drámája, a Gyilkosok éjszakája bemutatójára. (...) (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: Hilton-BudaiVar-1950esEvek-fortepan.hu-24264 - indafoto.huJúnius 17: Várhegy, Naphegy, Gellérthegy - Világosabb, komfortosabb lesz az I. kerület. (...) Itt van mindjárt a Mátyás Szálló problémája. Miután a Várhegy, a várpalota és környéke idegenforgalmi gócpont, a Vár szinte legfontosabb jelenlegi problémája a vendéglátás megoldása. Nagy jelentőségű esemény lesz, hogy a volt illetményhivatal, a Mátyás korabeli, egykori egyetem romos épületének feltárása után ennek az épületnek a helyén megépül a Mátyás Szálló.

(...) A vb-elnök mondja, hogy legnagyobb gondjuk a vizivárosi öreg lakók hagyománytiszteletének, Budáért való rajongásának tiszteletben tartása. A szanálásra ítélt házakból senki sem akar elköltözni a Duna túlpartjára. Ős budaiak ezek, s szinte megsértődnek, ha valamelyik új pesti lakótelepen kínálnak nekik gyönyörű komfortos otthont. A budaiak budaiak akarnak maradni.

(...) A Várhegy Attila körúti oldalán nemrég megépült a hőelosztó. Nagy jelentőségű létesítmény, mert nemcsak a Várépület fűtését látja el távvezetéken, hanem fokról fokra bevezetik a távfűtést a Várban is. A távvezeték öt szakaszban történő megépítése során a Vérmező házaiig is eljut a távfűtés. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: OlimpiaMozi-1979 - indafoto.hu

Június 18: Korszerűsítik a főváros színházait, szélesvásznú mozit kapnak az új lakótelepek. (...) a Margitszigeti Szabadtéri Színpad hangerősítő berendezését mintegy kétmillió forintos költséggel fejlesztik. A színpad idei évadját már az új, európai viszonylatban is legkorszerűbbnek számító hangerősítő berendezéssel kezdi, amely egyébként a Pannónai Filmgyár hangmérnökének újítása. (...) Az Üllői úti lakótelepen jövőre látnak hozzá egy 500 személyes mozi építéséhez, mintegy kilencmillió forintos költséggel. A kelenföldi lakótelep is kap egy 500-600 személyes szélesvásznú mozit. Itt tulajdonképpen egy kultúrkombinátot alakítanak ki; művelődési házat, klubhelyiségeket és könyvtárfiókot létesítenek. (...) (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: Foldalatti-1950esEvek-Fortepan.hu - indafoto.hu
A földalatti az ötvenes években, még a Mexikói úti meghosszabbítás előtt

Június 18: Fejlesztik a földalattit. Noha mind gyorsabb ütemben épül az egész várost átszelő metró, a jövőben sem fog háttérbe szorulni a Vörösmarty tér - Városliget vonalon közlekedő földalatti. Néhány évvel ezelőtt a sűrűn haladó szerelvények ellenére olyan nagy lett a forgalom, hogy pótkocsikat kellett a szerelvények után csatolni. Ma azonban már ez is kevés, úgyhogy a Fővárosi Villamosvasút döntött: továbbfejlesztik a kéregföldalattit. Ha a kocsik számát növelnék, ez csak a pályatest további rongálódásához vezetne. Így inkább új típusú ikerkocsikat gyártanak, amelyek nagyobb méretben és korszerűbben bonyolítják majd a forgalmat. Erre azért is szükség van, mert a távlati tervek a földalatti pályájának hosszabbítását tűzik célul. Az új pálya egészen a Kacsóh Pongrác úti lakótelepig vezet majd. A tervek kidolgozása már megkezdődött, s az elvi elképzelést most jóváhagyták. (Népszabadság)

Június 24: Városrendezés - vitákkal. A hivatalos városrendezők, építészek, tervezők megnövekedett felelősségérzete jól tükröződik azokban a vitákban, amelyek a közelmúltban zajlottak le a főváros egy-egy új részletének kialakításáról. Erre utal az a beszélgetés is, amelyet Szilágyi Lajossal, a Fővárosi Tanács VIII. városrendezési és építészeti osztályának vezetőjével folytattunk. (...)

Jelenleg 132 ezer új lakásra volna szükség a fővárosban. A tudományos elemzésekből arra következtettünk, hogy a mostani építési ütemmel 1971-ben 112 ezer, 1976-ban még mindig 85 ezer új családi otthonra lenne igény. E számok ismeretében most intézkedések történnek a tempó meggyorsítására, a többi között a házgyárak kapacitásának növelésével, esetleg újak létesítésével. Elektronikus számítógépekkel azt is megvizsgáltuk, melyek azok a városrészek, ahol a bontási, közművesítési, közlekedési és más költségek szempontjából a leggazdaságosabban építkezhetnénk. (...)

fovarosi.blog.hu: Neon-ABC-MargitKorut-1960asEvek - indafoto.huPesterzsébet, Kőbánya, Csepel és más peremkerületek centrumaiban már ma sem lehet ráismerni a négy-öt évvel ezelőtti, falusias jellegű településekre. Több ezer lakás és a csatlakozó kommunális létesítmények révén egész városrészek arculata változik meg: rendszerezetté, szerkezetileg is nagyvárosiassá alakulnak, arról nem is szólva, hogy az építkezésekkel egész kerületek lakosságának kereskedelmi, kulturális, egészségügyi ellátása, közlekedése, csatornázása javul meg. (...) A Budapesti Pártbizottság kezdeményezésére most készítik s hamarosan jóváhagyásra felterjesztik a tervet a neonosítás, a kirakatvilágítás, a főútvonalak, a nagyobb objektumok díszítésének gyorsabb fejlesztésére. A Belváros rekonstrukciójának programjának keretében "frontáttörés" készül a kirakatok, portálok modernizálására is.

(...) Az Arany-hegyen, vagyis az esztergomi vasútvonal, a Szentendrei út és a Bécsi út övezte dombos vidéken 3-7 ezer lakásos városnegyed építésére nyílik lehetőség. Valamikor az olimpiai falu céljaira tartalékoltuk ezt a területet. A pályázók feladata az volt, hogy a leendő lakótelepet a mellette építendő sportstadiont, a televízió új székházát, üzemépületeit, stúdióit elhelyezzék és beillesszék a városrészbe. Az építészeti megoldás a pályázat második fordulójában dől majd el, ennek alapján készül a beruházási program is. (...)

A Kossuth Lajos tér déli szárnyán levő telep beépítése irodaházzal sokáig nyílt kérdés, fogas probléma volt - utalt a fenntartásokra az osztályvezető. A téren minden kor építészeti stílusjegye nyomot hagyott, ezért volt rendkívül nehéz meghatározni; hogyan illeszkedne bele leginkább a tér hangulatába az új építmény, úgy, hogy a földszintjén elhelyezendő metróállomás csarnoka ne zavarja a munkát, forgalmat. De végül is sikerült. Régóta húzódik a Roosevelt téren levő hatalmas telek beépítése is. A jelek szerint az itt tervbe vett irodaház beruházása meghiúsult, most előtérbe került egy szálloda építésének a gondolata.

fovarosi.blog.hu: KarolyKorut-1970esEvek-fortepan.hu-69882 - indafoto.hu-Sokan kérdezik, mi az álláspontunk a Nemzetközi Vásár területével kapcsolatban. Nos, változatlanul az a véleményünk, hogy a Városligetnek ezt a részét, amely vásár céljaira amúgy is évről évre szűkösebb lesz, vissza kell adni a lakosságnak. Tárgyalások folynak arról, hogy a BNV fokozatosan települjön át a Lágymányosra, akkor is, ha néhány évig egyszerre két helyen kellene tartani a vásárt. Ugyancsak sokan kifogásolják a Belváros egyik legforgalmasabb útvonalán, a Tanács körúton folyó rendezést is. A 7. és 11. számú házakat lebontották, a közöttük lévőt azonban nem, ezért az úttest szélesítésére nincs mód. Pedig ez fontos lenne, igyekszünk is mielőbb valami megoldást találni. Sok ilyen és ehhez hasonló kérdést tesznek fel a budapestiek, amiből egyrészt kitűnik a lakosság közismert érdeklődése szeretett városa iránt, s az is, hogy a nem hivatásos városrendezők köre mindinkább bővül. Javaslataikat örömmel fogadjuk, szeretnénk, ha velünk együtt vállalnának részt a város rendezésében, szépítésében - mondotta végül Szilágyi Lajos. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: VaciUtca7-AnnaPresszo-196706-MagyarNemzetHirdetes - indafoto.hu

Június 25: A használt személygépkocsi piacot a fővárosi tanács illetékesei és a Budapesti Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészete a XIII. kerületi Fóti úton forgalmi, rendészeti okokból 1967. júniu s 30-ával megszünteti. Július 1-től a Nagykőrösi úti használt cikk piac mellett a kijelölt területen árusítható használt személyautó. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: BudapestSzallo1968-02 - indafoto.huJúnius 27: Milyen lesz belül a Budapest szálló. A gyorsan épülő Budapest körszállóban, ahol már megkezdték a szerelési munkákat, hétfőn a szakembereknek bemutatták az első, teljesen berendezett vendégszobát. A mintaszoba minden szakmai próbát kiállt. Keskeny előtérrel kezdődik, innen nyílik balról a fürdőszoba, amely viszonylag kicsiny méretei ellenére is kielégíti az igényeket. Nem nagy a szoba sem, mégis tágas, szellős és világos, a nyersfa színű bútorok, a két fekvőhely sem teszik zsúfolttá. Két személynek minden kényelmet megad. A falakat fehér műanyaggal, Wallkyddal festették be, a falfelület alsó részét tölgyfaburkolat védi. Újszerű megoldás a szobákban és a folyosókon egyaránt a ragasztott szőnyegpadló, amely könnyen tisztítható és télen a meleget is jól tartja. A széles, enyhén félköríves ablakból ragyogó kilátás nyílik a városra. Egyébként valamennyi kétágyas szoba átrendezhető egyszemélyesre. A körszálló felső négy emeletén pedig lakosztályszerűen összenyitható szobák is lesznek.

fovarosi.blog.hu: BudapestSzallo-2013-Sajto06 - indafoto.huA szállodában két, kísérő nélküli fotocellás vezérlésű gyorsfelvonó dolgozik majd. Automata berendezése a gombnyomással közvetített kívánságokat a legésszerűbb sorrendben teljesíti.

A szállodát egyébként még az év végén, szilveszterre megnyitják, s a tervek szerint csupán a borozó átadása és a parképítési munkák húzódnak át a jövő évre. (Magyar Nemzet, képek: a szálloda belső tere 1968-ban, illetve 2013-ban)

Június 28: A budapesti útépítések menetrendje - A jövő héten megnyitják a Nádor utcát. (...) A Nádor utca átépítése az utolsó szakaszához érkezett, a jövő héten megnyitják a forgalomnak. Jó ütemben halad egy négysávos úttest kiépítése a Hegyalja úton, a Rácz fürdőtől az Avar utcáig, a balatoni és a bécsi főútvonalak folytatásaként. Aszfaltburkolattal látják el - ugyancsak négy nyomsávosan - a Bécsi útnak a Vörösvári út és Pomázi út közötti mintegy három kilométeres szakaszát. A munkát a jövő héten fejezik be. A balatoni út kamaraerdei szakaszán, a hajtűkanyarban is, megszűnik a felfagyások miatti gyakori karbantartás, mert hamarosan hozzálátnak a köves úttest felszedéséhez. Ezen a szakaszon az év végére már aszfalton haladhatnak a kocsik. Megkezdődtek a Hungária körúti felüljáró építésének előkészületei is, a létesítmény átadását 1969-re tervezik. (...) (Népszabadság)

Június 29: Új elektronikus eredményhirdető berendezést helyeztek üzembe a Sportcsarnokban. A táblán 80 világító betű fér el, és bármilyen sportesemény eredményeinek nyomon követésére alkalmas. A világító stopperóra a tiszta játékidőt is mérni tudja. A magyar szabadalom egy sorozat mintapéldánya. A mexikói olimpiai játékok 42 kisebb eredményhirdető tábláját is mi készítjük, a hozzátartozó órákat pedig a svájci Omega-cég. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: MTVSzekhaz-ViragCsaba-01 - indafoto.hu

Június 30: Az Aranyhegy és környéke rendezési tervpályázata - amelynek kapcsán a Televízió új központjának elhelyezését is megoldják - nagy érdeklődést keltett. A sikerrel lezajlott tervpályázat anyagát pénteken délután fél 6 órakor ismertetik a Magyar Építőművészek Szövetségének székházában. (Magyar Nemzet)


A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható.


További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!

twitterlogo.jpgfblogo.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása