Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1969 június

2019. június 07. - fovarosi.blog.hu

A Gellért-hegyre került volna a Planetárium. A BKV búcsút intett a kalauzoknak, jött a "KN", és a máig is használt húzókaros lyukasztók. Autópálya szélességűvé varázsolták a Soroksári utat. Visszabontották egy "felhőkarcoló" tornyát.

Június 1: Új autószerviz Budán és Pécsett. (...) Egy szervizállomást adott át a XI. kerületben a Boldizsár úton szombaton Kovács Béla, az AFIT vezérigazgatója. A szervizállomás elsősorban a Fiat “autócsalád” javítására rendezkedik be. ott volt az ünnepségen ludovico Fulci, a budapesti olasz kereskedelmi kirendeltség igazgatója, továbbá a Fiat-művek több képviselője.A szervizállomáson - többek között - olasz autójavító gépek segítségével megoldják a gépkocsik gyors mosását és a karambolozott Fiat kocsik javítását, fényezését is. Az AFIT a nyáron a Balatonon két mozgó-szervizállomást is létesít. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: 196906-62000Lakas - indafoto.hu

Június 1: Korszerű szövetkezeti szolgáltatóházat adtak át szombaton a XII., Zugligeti út 6. szám alatt. Ez a főváros hatodik modern szövetkezeti szolgáltatóháza. Jelenleg újabb szolgáltatóház épül a Normafa útnál, a XVI. kerületi Szabadság úton és a X. kerületi Pongrác úton. (Magyar Nemzet)

Június 1: Az Óbuda MÁV- és Margit-híd HÉV állomások közötti közvetlen személyvonat közlekedés június 2-től megszűnik. A MÁV állomásain váltott és a HÉV-vonalon utazásra felhasznált bérletjegyek további intézkedésig érvényben maradnak. Az átszállás helye mind az oda-, mind a visszautazás esetében az aquincumi HÉV-állomás. (Magyar Nemzet)

Június 1: Gyógyszanatóriumot létesítenek a Gellérthegy mélyén. A szénhidrogének előretörése miatt a szénbányáktól a korábbinál lényegesen kevesebb munkára kapnak megrendelést a dorogi aknamélyítők. Jól összeszokott, kitűnő szakemberekből álló torzsgárdájukat azonban mindenképpen meg akarják tartani, ezért dologozóik részére új lehetőségeket kerestek. "Piackutatásuk" olyan eredményes volt, hogy már nem is tudják valamennyi megrendelőjüket kielégíteni. Üzemet nyitottak például Budapesten is, s a bányászati módszereket kitűnően alkalmazzák a főváros számos kerületében. Egyik legnagyobb munkájuk a Lánchíddal szemben levő nagy közúti alagút víztelenítése. A Főváros Fürdőigazgatóság megrendelésére végzik a legszebb munkát: a gellérthegyi Szent Iván barlang alatt egy eddig ismeretlen, aragonit képződményekben gazdag barlangot tárnak fel. A barlangot, amelynek hőmérséklete 27 fok és páratartalma csaknem százszázalékos, gyógyszanatóriumnak rendezik majd be. Ugyancsak a Gellérthegyen egy másfél kilométer hosszú alagutat hajtanak ki. Ez a táró a Duna-parti gyógyfürdőket köti majd össze és klímája miatt ezt is gyógyászati célokra használják majd fel. (Magyar Nemzet)

Június 4: Az utolsó robbantásra pénteken délután kerül sor a régi Duna-szállónál. A robbantás idején - délután háromnegyed kettőtől negyed háromig - ezúttal is korlátozzák a szálló környékének gyalogos és közúti forgalmát. Az Apáczai Csere János utcában és a 2-es villamos vonalán átmenetileg leállítják a forgalmat, és szüneteltetik a parkírozást a Régiposta utca és az Apáczai Csere János utca sarkán levő gépkocsi parkírozón. Az alsó rakparton azonban most a robbantás idején is fenntartják a forgalmat. (Magyar Nemzet)

Június 5: Planetárium a Gellérthegyen. Két évvel ezelőtt a Budapesti Nemzetközi Vásáron az NDK kiállította a jénai Zeiss Művek nagyméretű planetáriumát, amelyet működés közben, előadások kíséretében tekinthetett meg a látogatók tömege. A planetáriumot megvásároltuk és tárgyalások kezdődtek a berendezést befogadó épület elhelyezésére és tervezésére vonatkozóan. Az illetékesek a Gellérthegy oldalán találtak alkalmas területet a planetárium részére és megbízták a Budapesti Műszaki Egyetemet az épület tanulmánytervének kidolgozásával. Lux László professzor irányításával a tervek rövidesen elkészülnek és hozzákezdhetnek az építkezéshez. Időközben megérkezett Budapestre két vagonban, majdnem száz ládába csomagolva a planetárium értékes műszerfelszerelése. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: MatyasTemplom-20101231-02 - indafoto.hu

Június 5: Bővítik a Kertészeti Egyetemet. A Kertészeti Egyetemen négyezer négyzetméter területen új tanulmányi épületeket emelnek. A 80 millió forintos beruházáson három 120 személyes előadóterem, könyvtár, és 3 laboros tanszék kap helyet. A Középület Építő Vállalat az új létesítményt 1970 augusztusában adja át. (Népszabadság)

Június 5: Mélyépítők a Várban. A budai Várpalota újjáépítési munkáiban jelentős szerepet tölt be a Mélyépítő Vállalat. Ez évben az egyik legfontosabb feladat a Nemzeti Galéria, az Országos Széchenyi Könyvtár helyiségeinek légkondicionálása. Most kezdik meg az ehhez szükséges hűtővízellátást szolgáló berendezések kiépítését. A Mélyépítő Vállalat végzi el a palotából induló keleti levezető út bekapcsolását a Clark Ádám térbe. Ezzel az úttal biztosítják a palotához és az onnan vezető egyirányú forgalmat. A Várpalota belterületén az udvarok rendezése és a terek burkolása szintén jelentős feladat. Mintegy 15 ezer négyzetméternyi terület rendezéséről van szó. Át kell építeni a palota nyugati oldalának Haussmann-féle támfalát, amely a háborúban erősen megrongálódott, állékonysága ma már nem megbízható. Szerepe van a Mélyépítő Vállalatnak a sikló újjáépítésénél is. (Magyar Nemzet)

Június 5: Felkészülés a KN-közlekedésre - Villamos- és autóbuszjegy az eszpresszókban - Szerelik a jegykezelő készülékeket. Közeleg a kalauz nélküli tömegközlekedés fővárosi premierjének, július elsejének időpontja. A Budapest Közlekedési Vállalat tájékoztatása szerint az átállással kapcsolatos előkészületek a határidőre befejeződnek. A BKV az utazóközönség érdekében megállapodott a Dohánybolt Vállalattal, hogy valamennyi dohányáruda - a magánkézben levő trafikok is - árusít majd jegyeket. A MÁV-val is megegyezett a vállalat pályaudvari jegyárusító helyek kijelölésére, s a Mávaut-pályaudvarokon, valamint a Ferihegyi repülőtéren ugyancsak lesz lehetőség jegyváltásra. Az éjszakai jegyárusítás megszervezésére már folynak a tárgyalások, s valószínűleg a késő esti órákig nyitva tartó eszpresszókban is vásárolhatók lesznek jegyek.

fovarosi.blog.hu: BKV-Jegykezelo - indafoto.huA kalauz nélküli közlekedés gördülékeny lebonyolítása végett a közlekedési vállalat és a népfrontbizottságok közösen 14 előadást szerveztek a lakosság tájékoztatására. Ami a műszaki előkészületeket illeti: az ipar naponta 300-400 jegykezelő készüléket ad át a BKV-nak, ezeket folyamatosan felszerelik. A megállapodás értelmében a gyártó vállalat a jövő hét végéig mind a 15 ezer megrendelt készüléket leszállítja. Megfelelő ütemben folytatják a hang- és fényjelző berendezések felszerelését is a járművekre. A HÉV-szerelvényeken - a csepeli, a Határ úti és a rákosszentmihályi járatok kivételével - csak az övezethatárig lesznek érvényesek az előre váltott jegyek. Az újabb típusú szerelvényeken a vonatkísérő menet közben is valamennyi kocsit végigjárhatja, így jegyvizsgálói feladatot is elláthat. A HÉV-kocsikra általában 3-4 jegykezelő készüléket helyeznek el, e készülékeket azonban az összes tömegközlekedési jármű közül a HÉV-szerelvények kapják meg utolsóként, mert felszerelésüket öt nap alatt végre tudják hajtani.

A BKV elsősorban járművezetőkké képezi át a felszabaduló kalauzokat, ugyanis a 210 órás munkahónap megvalósításához több mint 500 új járművezető foglalkoztatása szükséges.

Gyene László, a BKV forgalmi főosztályának vezetője a végállomási indításokkal kapcsolatos panaszokról adott tájékoztatást. Gyakori jelenség - lapunk is kifogásolta a közelmúltban - , hogy bármennyire megtelnek az autóbuszok, a villamosok a végállomásokon, indításukat mereven a menetrendhez igazítják. A vállalat nemrég ellenőrizte a végállomásokat, jogosnak találta a panaszokat és intézkedéseket tett, hogy a végállomásokon mindenütt elsősorban az utasigényekhez igazítsák az indításokat, s rugalmasan alkalmazzák a menetrendi utasításokat. (Népszabadság)

Június 6: Az új Óbuda új lakóháza. A földszintes óbudai házak mellett elkészült az első 10 emeletes, 180 lakásos, házgyári épület. A kerület fejlesztési programja szerint a szovjet házgyár elemeiből új lakótelep épül a Flórián tér környékén. Az első öt év alatt közel 12 ezer lakást adnak át. (Népszabadság)

Június 12: Új ABC áruház nyílik Újpesten. Elkészült és pénteken megnyílik a több mint 800 négyzetméter alapterületű újpesti ABC áruház. A korszerű technológiával készült Árpád úti csemegeáruházat előre gyártott panelekből állították össze; a szellőzést elszívóventillátorok segítségével a tetőn keresztül oldották meg. A boltban elhelyezett 18 nagy teljesítményű hűtőszekrény mellett szeletelő- és darálógépek, kávéőrlők, presszó- és fagylaltgép működik majd s a várható forgalom gyors lebonyolítására hét pénztárt üzemeltetnek. Az árucikkek választékát az ABC áruházak profiljának megfelelően alakították ki, s összesen 2300-féle árut vehetnek a vásárlók. A vasárnap délelőtt is nyitva tartó ABC áruház építésekor az üvegvisszaváltás megkönnyítésére is gondoltak: e célra külön helyiséget létesítettek. (Népszabadság)

Június 13: Neonszerelők a magasban. Az Erzsébet-híd és a Szabadság-híd között a Belgrád rakpart majdnem minden épületére óriási fényreklám kerül. Képünk a 10-es számú épület tetején készült, ahol befejezés előtt áll a közel 30 négyzetméteres, négyszínű OMNIA neonreklám szerelése. (Népszabadság)

Június 18: A X. kerületi közlekedési csomópontok áteresztőképességének növelésére részletes tervet dolgoz ki a kőbányai tanács. Így például a forgalom meggyorsítására a Pongrác utat, valamint a Harmat utca és a Körösi Csoma út találkozásánál az úttestet a járda egy részének felhasználásával szélesítik. Szerepel a tervben a Zalka Máté tér rendezése is, a tér forgalmi rendjét azonban csak a városközpont építésének második ütemében változtatják meg. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: UjpestKozpont-Regi01 - indafoto.huJúnius 18: Tervpályázat az újpesti városközpont rekonstrukciójára. Kedden délelőtt Lajtai Endre elnökletével tanácsülés zajlott le Újpesten. A napirend előtt vb-tagokká választottak két tanácstagot, dr. Lengyel Magda tanácsi dolgozót és Somosi József építészmérnököt. Ezután Heincz Mihály, a fővárosi tanács városrendezési és építészeti főosztályának vezetője tájékoztatta a megjelenteket az újpesti városközpont rekonstrukciós terveiről. Bejelentette, hogy kiírták a tervpályázatot az újpesti városközpont rekonstrukciójára. A rekonstrukciós terület a város északi kapujánál kezdődik és Rákospalotáig terjed. jelentősen átalakul a kerület közlekedési hálózata is. A rekonstrukciós terv az 1970-es évek végére valósul meg. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: Intercontinental-Marriott-1968Korul-fortepan.hu-127545 - indafoto.hu
Az Interconti a hatvanas évek végén. (kép: fortepan.hu, 127545, orig: Bauer Sándor)

Június 18: Befejezés előtt a Duna-Intercontinental Szálló építése. Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter látogatást tett a duna-parti Duna-Intercontinental Szálló építkezésénél. Október 31. ennek a nagyszabású építkezésnek az átadási határideje, tehát a munkálatok a befejező szakaszhoz érkeztek. (...) (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: ObudaiLtp-1970esEvek-ASzentendreiUtAFlorianTernel-fortepan.hu-47 - indafoto.hu
A Szentendrei út a Flórián térnél. (kép: fortepan.hu, 47357, orig: Óbudai Múzeum)

Június 25: Óbuda új lakótelepének első lakóháza tető alá került a Flórián téren. A Szentendrei úti házgyár paneleiből szerelték össze, s már hozzá is fogtak a 180 lakásos épület befejező munkáihoz. A Szentendrei út és a Raktár utca sarkánál megkezdték az ország egyik legnagyobb lakóházának építését. Csaknem kétezer ember kap helyet majd ebben a tízemeletes, 472 lakásos épületben. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: FerencKorut-Regi01 - indafoto.hu

Június 26: Gyalogos aluljáró épül a Ferenc körút és az Üllői út sarkán - Új végállomást kap a Soroksári úton a BHÉV és a 2-es villamos. Nagyobb méretű közművesítési munkák folynak és vannak előkészületben a Ferencvárosban. A munkálatok egy része a Soroksári út korszerűsítésével függ össze. A Soroksári út forgalmi rendezése miatt a 24-es villamos vonalát a Hámán Kató úton és a Soroksári úton megszüntetik és ezek a járatok a Mester utcán, a jelenlegi 20-as és 30-as vonalán fognak közlekedni. A Ferenc körút torkolatában új végállomást építenek a 20-as és a 31-es villamos részére. A Soroksári úton a BHÉV és a 2-es villamos kap új végállomást, amelyet a Kvassay útnál gyalogos aluljáróval kötnek össze. E két végállomás megépítésével megszűnik a villamosvágányok keresztezése a forgalmas Soroksári út úttestén.

Előkészítik a Ferenc körút és az Üllői út sarkán az EMKÉ-hez hasonló gyalogos aluljáró építését, amelyhez előreláthatólag a jövő évben kezdenek hozzá.

Bővítik és korszerűsítik a Ferencvárosban a vízvezetékhálózatot. A Közraktár utcában a Szabadság-híd között tervezik az új Duna-parti főnyomóvezeték építését. (Magyar Nemzet)

Június 27: Meggyorsul Csepel fejlődése. Csepel 74 ezer állandó és 16 ezer ideiglenesen bejelentett lakosának életkörülményeiről, a kerület fejlesztéséről és gondjairól tárgyalt tegnap a csepeli tanácsülés. A harmadik és a negyedik ötéves tervidőszak programjának vitáját a közelmúltban lezajlott vitáját a közelmúltban lezajlott tanácstagi beszámolók javaslatainak elemzése s kétezer munkással folytatott beszélgetés előzte meg.

6-15 emeletes házak

A legfontosabb várospolitikai teendőket a csepeli pártbizottság és tanács gondos előkészületek után határozta meg: a feladatok között az első helyen szerepel a lakásépítkezések és a kommunális ellátás fejlesztésének támogatása, az üzlethálózat és az áruválaszték bővítése, a kerületi iskolák gyors ütemű korszerűsítése; a kerület külső részein, a Királyerdőben és a Kertvárosban kulturális létesítmények építését, egészségügyi intézmények bővítését tűzték ki célul. A tanácsülés ezeknek a teendőknek a figyelembevételével értékelte az idei és a jövő évi fejlesztések, valamint a negyedik ötéves terv most formálódó programjait. Ami a lakásépítkezést illeti, 1966-68 között 110 millió forint értékű állami beruházással háromszáz családi otthon épült fel az új városközpontban öt szolgáltatóüzlettel, a szükséges utakkal, parkokkal, közművekkel. 1969-71 között összesen 828 tanácsi és szövetkezeti lakást adnak át, a társasház-építkezések révén pedig - főként a vasmű beruházásában - 40 épület 800 lakásával gazdagodik a jövő év végéig a kerület. A negyedik ötéves tervben az Ady Endre utca-Duna utca-Árpád utca-Táncsics utca által határolt területen 6-15 emeletes házakban 1400 állami lakás építésére teremtettek lehetőséget, a társasházépítési akció keretében pedig 850 családi lakáshoz. (...)

A kereskedelmi, illetve ipari ellátás javítása érdekében a tanács szorgalmazza a Királyerdő területén melegkonyhás kisvendéglők építését, valamint gépkocsiszerviz létesítését. A kulturális célok valóra váltásáért a tanács és a vasmű közösen 150 férőhelyes óvodát építtet, a Királyerdőn könyvtárat, kultúrtermet és klubházat kívánnak létesíteni, s foglalkoznak azzal a gondolattal is, hogy olyan központi irodaház épüljön Csepelen, amely otthont adna valamennyi kerületi társadalmi szervezetnek. Az egészségügyi fejlesztés programjában szerepel a kerületi rendelőintézet bővítése, valamint egy új bölcsőde építése. A tanácsülés a vitában elhangzott észrevételek értékelése után jóváhagyta a kerületfejlesztési tervjavaslatokat. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: Nyugdijfolyosito-FiumeiUt-201207-14 - indafoto.hu

fovarosi.blog.hu: Nyugdíjfolyosito-FiumeiUt-Regi-05 - indafoto.huJúnius 27: Lebontják a tornyot. Beállványozzák az SZTK Mező Imre úti toronyépületét, amely bauxitbetonból épült, s lebontják a felső hét emeletét. A 70 méter magas épületből csak 10 emelet marad meg. (Népszabadság)

Június 28: A 900 ágyas dél-pesti kórház építését 1970-ben kezdik meg Pesterzsébeten. Az új egészségügyi intézmény Budapest egyik legnagyobb és legköltségesebb beruházása lesz; egy-egy kórházi ágy létesítése ugyanis több mint 400 ezer forintba kerül. (Magyar Nemzet)

Június 29: Budapesti üzenetek. A Vajdahunyad vára egyik falán halvány elmosódott cirillbetűs fölirat: Széna; alatta az aláírás: Babilov őrmester. Ez adta az ötletet ahhoz a kisfilmhez, amely Üzenetek címmel nemrég készült el a MAFILM rövidfilmstúdiójában. György István rendező ugyanis kinyomozta, hogy számos budapesti – elsősorban nyerskő falú – házon maradtak meg az 1945-ös szovjet aknátlanító csoportok föliratai, amelyek azt jelezték: a megjelölt épületből eltávolították a németek robbanóanyagát. A kamerák fölkerestek néhány ilyen pesti házat, amelyek lakói között még akadt, aki emlékezett az egykori tűzszerészekre, akiknek bátorságára emlékeztetik – néhány 1945-ös híradófilmkocka segítségével – az ősszel a mozikba kerülő rövidfilm nézőit. (Népszabadság)


A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható.

További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!
twitterlogo.jpgfblogo.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szepipiktor 2019.06.08. 19:13:48

A fenébe... de régen volt...

Watchdog 2019.06.30. 10:05:47

Dolgozik az entrópia, rendesen. Az SZTK torony esetében be is kellett segíteni neki, pedig elég impozáns volt az a felépítmény. Lássuk be elvtársak: a Mező Imre út nem Manhattan, a bauxitbeton pedig gyorsan köt, dee...
süti beállítások módosítása