Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1971 április

2021. április 02. - fovarosi.blog.hu

A kőbányai úttörők kaptak egy MIG-15-ös repülőgépet, beköltözött az első lakó az újpalotai lakótelepre, és megépült az első közműalagút Budapesten, 1971 áprilisában.

Április 3: Nagyarányú fejlesztés a "ráckevei" (soroksári) Dunaágban. A csütörtöki lapok hírül adták, eldőlt végre a vita: soroksárinak vagy ráckeveinek hívják-e a soroksári Dunaágat. A földrajznévbizottság a ráckevei (soroksári) Dunaág elnevezés mellett döntött.

(...) 1945-ben a csepeli munkások a kormány támogatását kérték ahhoz, hogy a Duna-ág a környék lakóinak - akkor sem mágnások laktak arrafelé - üdülő-pihenő helye legyen. Történt is egy s más az évek során, de gazda híján mindenki saját elképzelése szerint építkezett, az üzemek ide engedték a fertőző szennyvizeket, s a kifogott hal petróleumtól bűzlött. A Magyarország Útikönyv még tíz évvel később is kissé közönséges, de találó kifejezést használ erre a területre: fattyúágnak írja.

1969-ben aztán dr. Dobra Lajos, a ráckevei járási pártbizottság első titkára szervező bizottságot hozott létre a Dunaág rendezésére és fejlesztésére, pénz nélkül, a puszta koncepciójára támaszkodva. Jelzem, nem hangzott rosszul a koncepció. (...) Szalagszerű parti telkek, kis víkendházak, megszakítva parkokkal, kempingekkel, elfogadható közlekedés, villanyvilágítás.

rackeveiduna-1980-fortepan_hu-66505-magyarrendor.jpgA Ráckevei-Dunánál 1980 körül. (fortepan.hu, 66505, adományozó: Magyar Rendőr)

(...) Látva a tatai Fényes-forrás "karrierjét" - pocsolyás marhalegelőből tiszta vizű strandfürdővé és könnyűbúvár-paradicsommá varázsolták a helyiek az OVH és egy "megszállott" vízügyi mérnök segítségével -, ezt a mérnököt kérték fel, legyen az intéző bizottság titkára. S ami Tatán kicsiben megvalósult, az itt a jelek szerint nagyban is megy. S amikor a Dunaágban a vízügy kotrógépei is megjelentek, mindenki a fejlesztés híve lett. Csak tavaly 133 ezer köbméter iszapot emeltek ki a hajózási mélység biztosítására, ezzel a dunavarsányi kajak-kenu edzőpálya minősége is javult. Az iszappal feltöltötték az eddigi járhatatlan, mocsaras Molnár-szigetet, jövőre ott is megkezdhetik a parcellázást.

A dunaharaszti félszigetre 65 ezer köbméter töltési anyag jutott, a község üzemi munkásai és diákjai szerdán láttak hozzá a tereprendezéshez; egy sportliget építéséhez. A Duna-ág mentén levő községek tanácsai, a vállalatok, a termelő- és fogyasztási szövetkezetek is kitettek magukért, tavaly év végéig több mint félmillió forintot áldoztak a terület fejlesztésére. (...) (Népszabadság)

Április 6: Az idén kétezer lakást adnak át Zuglóban. Zugló egyike a főváros legdinamikusabban fejlődő kerületeinek. A negyedik ötéves terv idején az eddigieknél is nagyobb fejlődés várható. Az új lakótelepek építése, s a többi beruházási, városrendezési program szinte teljesen megváltoztatja a XIV. kerület régebbi arculatát. (...)

furediutiltp-1976korul-csertopark-fortepan_hu-111042_1.jpgTízéves elképzelést valósítanak meg azzal, hogy augusztus 20-án felavatják a második világháborúban mártírhalált halt zuglói lakosok emlékét megörökítő felszabadulási emlékművet a Thököly út és Szitakötő utca sarkán. Egymillió forintos beruházással épül fel a Május 1. úton az új gyermekfogászati rendelő, s az év végére átadják a Tábornok utcai gyermekrendelőt is. (...) Soltvadkerten új napközi- és úttörőtábort nyitnak a nyáron, ahol évenként 1200 zuglói gyerek nyaralását biztosítják rendkívül kedvező körülmények között. Az idén is folytatják a Bosnyák tér mögötti Ifjúsági Park korszerűsítését. Számottevő anyagi eszközöket szánnak a Rózsavölgyi parkszínpad felújítására is. (...) (Népszabadság)

Április 7: A sport, a szórakozás, a pihenés célját szolgálja az új Népliget. Sok évtizedes téma a Népliget rendezése. A számtalan megoldatlan lehetőség után úgy látszik, most mégis elérkezett az ideje, hogy ez az ősrégi városrendezési kérdés kielégítően nyugvópontra jusson. A közelmúltban ugyanis a fővárosi tanács újabb pályázatot írt ki a Népliget területrendezésére és építészeti kialakítására. Olyan nyilvános közparkot akarnak létesíteni ezen a 120 hektárnyi területen, amely a főváros, de elsősorban Dél-Pest lakosságának minden korosztálya számára minden évszakban pihenést, szórakozást és sokrétű sportlehetőséget nyújt. (...) A 90 ezer forintos első díjat a LAKÓTERV mérnökkollektívájának javaslata nyerte el. Kecskés Tibor és Kecskés Tiborné kerttervezők, Mandel Tamás építész és Szentpály Imre gépész készítették az első díjas tervet.

(...) Az Üllői út és a Vajda Péter utca között mintegy 20 ezer négyzetméter terület felhasználásával hosszan elnyúló mesterséges tavat létesítenek. Az itt levő értékes növényzetet úgy mentik meg, hogy azok körül a létesítendő tóban szigeteket képeznek. A tó közepén csendes környezetben helyezik el az olvasóparkot. A tótól délre alakítják ki a 12 ezer fürdőzőt befogadó strandot, a fedett uszodát és itt lesz majd a műjégpálya is, amelynek területét nyáron teniszsport céljára lehet felhasználni. A strand másik oldalán, a Vajda Péter utca mentén helyezik el a vendéglátó létesítményeket, az ifjúsági parkot, a játékpark épületeit. Itt lesz az új Vidám Park is, amely természetesen nem érinti a városligeti régi Vidám Park további létét.

nepliget-1969-nikilauda-9.jpg1969, Népliget: a volánnál Niki Lauda

Meghagyják az újjáalakuló Népligetben is a motorversenypályát, a KRESZ-tanulópályát. Hogy ezek verseny vagy gyakorlás idején ne veszélyeztessék a közönséget, az utak felett három helyen gyalogos felüljárót építenek. Lesz a Népligetben ródlidomb is. Jól oldották meg a tervezett nemzetközi kertészeti kiállítások rendezésére szolgáló terület kialakítását is. (...) Értesülünk szerint százmillió forint áll a fővárosi tanács rendelkezésére a Népliget rendezési munkálatainak megindítására. (Magyar Nemzet)

Április 8: Megkezdték a Paskál-fürdő építését. Zuglóban, a Rákos-patak menti régi Paskál-malom mellett új fürdőkombinát építését kezdték emg. Az elkészülte után egyszerre ötezer vendéget befogadó strand csaknem 120 millió forint költséggel épül. A későbbiekben gyógyfürdővel és gyógyszállóval bővítik a Paskál-strandot. (Magyar Nemzet)

Április 8: Budapest első közműalagútját Pesterzsébet városközpontjában építik meg. Ha a közműalagút beválik, a különböző vezetékek javítása, felújítása a felszíni közlekedés korlátozása, az utcai burkolat felbontása nélkül is elvégezhető. (Magyar Nemzet)

Április 9: Felavatták az Állami Biztosító új gépjármű kárrendezési központját. Az autóállomány szaporodásával arányban állandóan növekszik az Állami Biztosító feladata az autókárok térítésével kapcsolatban. A munka annyira megsokszorozódott, hogy szükség volt egy új, nagy kapacitású kárlebonyolító központ létesítésére, amely a Hamzsabégi út 60. alatt röviddel ezelőtt elkészült. Csütörtökön délelőtt Fehér Sándor, az ÁB vezérigazgatója mutatta be az újságíróknak a nagyterjedelmű új épületet, amely 26 millió forintba került. (...) Az új Hamzsabégi úti kárrendező központ üzemének megkezdésével csupán a kispesti iroda szűnt meg, a Révész utcai, a Toronyház utcai és a Magyar Jakobinusok terén levő kárfelvételi irodák továbbra is az ügyfelek rendelkezésére állnak. (Magyar Nemzet)

Április 15: Kiépül Rákoskeresztúr új központja. Ötszázhetven lakás épül a XVII. kerület kialakuló központjában - jelentették be a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának szerdai ülésén. A kiépülő új körzetek a Ferihegyi út és Pesti út kereszteződése körül helyezkednek majd el. A közelmúltban felépült már a tanácsháza és a szolgáltatóház, jelenleg készül a szakorvosi rendelőintézet és az ABC áruház. Az új családi otthonokat beépített konyhával és szekrényekkel rendezik be. (...) (Népszabadság)

szotszallo-1970esevek.jpgÁprilis 15: Elkészült a SZOT-gyógyüdülő. A Rózsadombon elkészült a SZOT 500 ágyas gyógyüdülője. A műszaki átadás folyamatban van és előreláthatólag júliusban érkeznek az első beutaltak, akik majd a Lukács gyógyfürdőben kapnak orvosi kezelést. (Népszabadság)

Április 17: Benépesül az újpalotai lakótelep. A főváros legnagyobb lakásépítkezése, az újpalotai városrész kialakítása jelentős állomáshoz érkezett pénteken: megkezdődött a beköltözés a majdan 14000 családnak modern, kényelmes otthont nyújtó településre. Ebből az alkalomból az egyik 352 lakásos épületnél - a Hevesi Gyula út 1. szám előtt - jelképes kulcsátadó ünnepséget tartottak (...)

Valachi Gyula, a XV. kerületi tanács végrehajtó bizottságának elnöke köszöntötte az elsőnek beköltöző családot: Gugyella Jánost, a Magyar Hajó- és Darugyár óbudai gyáregységének lakatosát és feleségét, akik egy üzlethelyiségben berendezett ideiglenes lakásból költöztek - két és fél éves kisfiukkal és a nagyszülőkkel együtt - a II. emelet egyik háromszobás otthonába.

ujpalotailtp-1970esevek-paskomligetutca-fortepan_hu-74553.jpgÚjpalotán eddig 1300 lakás készült el, ezekbe egy hónapon belül beköltözhetnek az új lakók. További 2600 családi otthont az év végére hoznak tető alá, s a tervek szerint 1975 decemberéig formálódik majd ki Újpalota végleges képe. (Népszabadság)

operett-1960asevek-fortepan_hu-18696.jpgAz Operett a hatvanas években. (fortepan.hu, 18696, adományozó: Kotnyek Antal)

Április 18: Az újjáépített Fővárosi Operettszínház szombaton díszelőadással nyitotta meg kapuit. Az ünnepi megnyitón ezredszer játszották a Csárdáskirálynő című operettet Honthy Hannával a főszerepben. (Magyar Nemzet)

rottenbillerpark-kobanya-1971-mig15repulogep.jpgMIG-15-ös repülőgép a kőbányai Rottenbiller parkban. (kép: retronom.hu)

Április 18: A honvédelmi miniszter ajándéka a kőbányai úttörőknek. Nem mindennapi ajándékot kaptak a kőbányai úttörők: a honvédelmi miniszter egy - a közelmúltban "nyugállományba helyezett" - teljesen felszerelt MÍG 15-ös típusú vadászrepülőgépet ajándékozott a pajtásoknak. A gép, amelyet szombaton Stock János vezérőrnagy, országos légvédelmi parancsnok adott át ünnepélyes külsőségek között - a Rottenbiller parkban, az úttörőház mögötti téren kapott helyet, s ezentúl itt állomásozik. (Népszabadság)

Április 21: A sűrűn lakott Erzsébetváros közepén fehér foltok jelzik az élelmiszerüzletek hiányát. Egy ilyen fehér folt kedden eltűnt a kerület térképéről. A Murányi utca és a Marek József utca sarkán a Belvárosi Közért Vállalat megnyitotta új élelmiszeráruházát, amelynek helyén korábban mozi volt. Az új élelmiszeráruház egyike a legnagyobb méretű és legkorszerűbb kereskedelmi létesítményeknek, ahol több mint kétezerféle közszükségleti cikk kapható, az alapvető élelmiszerektől a háztartási vegyicikkekig. (Magyar Nemzet)

jozsefvarosiltp-1972-budapestujsag.jpgÁprilis 23: A Józsefváros új toronyházai. A Tömő utcában új toronyházak emelkednek a lebontott, elavult házak helyén. A második 18 emeletes, 192 lakásos épületet az első félév végén adják át, mellette már szerelik a harmadik toronyházat. (Népszabadság)

patkanymentes-1970-fortepan_hu-15875.jpg

Április 24: Sikeres irtóhadjárat a budapesti patkányok ellen. Április elején megkezdődött Budapesten az eddigi legnagyobb patkányirtás. A Bábolnai Állami Gazdaság Rakuminnal, ezzel az "ízletes és csábító" készítménnyel pusztítja a kártékony rágcsálókat, amelyek az akció első két hetében húsz mázsa Rakumin 54-et fogyasztottak el Budán. A méreg valósággal "eteti magát", majd vérzékenységet okoz, s végül fájdalommentes lassú elgyengülést. Az étkezés után eltelt viszonylag hosszú idő megakadályozza, hogy a patkányok felük született hallatlan intelligenciájuknál fogva "figyelmeztessék egymást". Az irtóhadjárat felderítő akcióval kezdődött: részletes térképek alapján kerületenként kutatták fel Budapest legfertőzöttebb kerületeit. A Móricz Zsigmond körtér környékén találták a legnagyobb patkány gócokat. A pusztító hadjárat máris jelentős eredményt hozott. Szeptemberig Budát, az év végéig pedig Pestet szabadítják meg a veszedelmes rágcsálóktól. (Magyar Nemzet)

obudailtp-19710427-karikatura-magyarnemzet.jpg Április 27: Megnyílt Budapest legmodernebb és legnagyobb önkiszolgáló fotócikk áruháza a Tanács körút 14. alatt. Évente 45 millió forint forgalomra számítanak a megnagyobbított áruházban. Egyébként az OFOTÉRT dolgozói hétfőn este vették át ünnepélyesen a Minisztertanács és a SZOT kitüntető vándorzászlaját. (Magyar Nemzet)

Április 27: Kamion-pályaudvar Cinkotán. Százhúszezer négyzetméternyi területen, ötszáz kamionkocsi műszaki és forgalmi kiszolgálására alkalmas, kétezer gépkocsivezető és ötszáz műszaki dolgozó szociális ellátását biztosító telepet avatott hétfőn délután a Cinkotai úton a Hungarocamion Vállalat. A 130 millió forintos költséggel épült modern kamion-pályaudvar átadása alkalmából dr. Mezei Gábor, a vállalat vezérigazgatója elmondta: jelenleg már több mint 500 magyar kamionkocsi - többségében 38 tonna összsúlyú Volvo, Mercedes, Rába-MAN, Scania - bonyolít le nemzetközi fuvarozást, 1970-ben 32 millió kilométert - az előző évinél 50 százalékkal többet - tettek meg a kocsimonstrumok, Európa szinte valamennyi országába s több közel-keleti, afrikai államba is az áruszállítás úticéljaként. Részt vesz a vállalat a konténerprogramban is, tavaly 800 fuvart továbbított ezzel az eszközzel, az idén már háromezret vett tervbe. (...) (Népszabadság)

Április 28: A Római-parton épül. Az óbudai Római-parton épül a 36-os számú postahivatal és postásüdülő. A hatszintes épületben 76 szoba, társalgó, játékterem biztosítja a postai dolgozók pihenését. Az építkezés a befejezéséhez közeledik, az új létesítményt júliusban adják át rendeltetésének. (Népszabadság)

Április 29: Húsz éves a csepeli gyorsvasút. A Magyar Nemzet húsz év ezelőtti, 1951. április 30-i számában jelentek meg a következő sorok: "Tegnap délután ünnepi díszbe öltözve várta Csepel az ötéves terv legszebb ajándékát, a gyorsvasút felavatását... A gyorsvasút feldíszített szerelvénye, az egybegyűlt közönség, a kerület egész lakosságának üdvözlése közepette indult el első útjára".

csepelihev-1960asevek-fortepan_hu-25166.jpgA csepeli HÉV az 1960-as években (kép: fortepan.hu, 25166)

A gyorsvasút ma már szorosan hozzátartozik a főváros közlekedéséhez, senkinek sem jut eszébe elcsodálkozni, amikor a Boráros téren felszállva a kényelmes, nagy befogadóképességű szerelvényre, röpke tizenhárom perc alatt a túlsó végállomásra érkezik. A gyorsvasút kiépítése és elindítása egyik első megálló volt a fővárosi tömegközledés nagyarányú fejlesztésének útján, ahol a legutóbbi állomás a földalatti vasút üzembe állítása. Húsz évvel ezelőtt újdonságként hatott a csepeli gyorsvasút. Húsz év múlva már ugyanolyan megszokottan lépünk be a földalatti kocsijaiba - mint ahogyan ma helyet foglalunk a gyorsvasút szerelvényein. (Magyar Nemzet)

Április 30: Ma avatják föl Marx-Engels szobrát Budapesten. (...) Az állványok közt fokozatosan kibontakozik a forma, a tömbökből faragott kettős figura. Most vállig áll már a Marx-Engels szobor a Jászai Mari téren. (...) Valaki felmászik az állványzathoz támasztott létrán és eltűnik a síkok között: Segesdi György szobrászművész. (...)

mementopark-2018-elteonline_hu.jpg- Ez volt az elképzelésem - mondja a művész, akivel együtt figyeljük a beemelés aprólékos, pontos munkáját. - Nem foglalkoztatott a naturális hasonlóság. Marx és Engels alakjában tanításuk érvényességét, emberi nagyságukat akartam egyszerre, egyidejűleg érvényre juttatni. Hogy ezáltal eltértem az emberekben élő általános képtől, erre csak azt mondhatom: többek között a szobrászok feladata, az én feladatom is a képzetek alakítása. Hiszem, hogy egy idő után fel sem merül az emberekben a csak külsőleges hasonlóság kérdése. (...) Örülök, hogy rátaláltam a gránitra, azt hiszem, megfelelőbb anyagot nem is találhattam volna. Bár be kell vallanom, hogy eredetileg fémben képzeltem el a kompozíciót. Nem sookat kellett változtatnom elgondolásomon, mert a kőben is megvan ugyanaz az áttekinthetőség, szigorú szerkezet, mint amelyet fém munkáimban igyekeztem érvényesíteni. Végül el kell mondanom még, hogy vonzott a lehetőség; gránitból ilyen nagyméretű emlékmű még nem készült nálunk.

jaszaimariter-regi01-marxengels.jpgA szobor meghatározza környezetét. Hangsúlyosabbá, városképi szempontból jelentősebbé válik a Jászai Mari tér. A centrumában álló szobor magához vonzza a tekintetet, egyszersmind összeköttetést teremt a hídfő és a környező házak között. A terep is, mintha megemelkedett volna, elvesztette teknőszerűségét.

Végső kialakításában mindez a szobrász, valamint a posztamenset tervező Schall József és a zöldterületet rendező Kertészeti Vállalat közös munkáját dícséri. Nem szabad megfeledkeznünk a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat, a süttői telep faragóiról sem. A hat darabból álló, hatalmas szobor végső megmunkálása az ő érdemük, mérföldkő a vállalat életében. Eddig még nem alkalmazott módszerrel, új technológiával, különleges vésőkkel kellett dolgozniuk, hogy a mészkőnél tízszerte keményebb mauthauseni gránitból kibonthassák a figurát. A kiválasztásához, faragásához legjobb szakembereiket adták, akik fél éven át birkóztak az anyaggal a művészi elképzelés megvalósításáért, az egyik legjelentősebb budapesti emlékmű elkészüléséért. (Magyar Nemzet)

Április 30: Meghosszabbítják a kis földalattit. Mint ismeretes, a Mexikói útig meghosszabbítják a 75 éves milleniumi földalattit. A Hungária körút alatt már elkészült egy 160 méteres alagútszakasz, jelenleg a Városligetben folyik a földmunka. A meghosszabbított szakaszt előreláthatólag 1974 elején adják át. (Népszabadság)

hev-batthyanyter-20100817-03.jpgA 1111-es számú HÉV a Batthyány téren, 2010-ben

Április 30: Sebesvonatok a HÉV vonalain. A Budapesti Közlekedési Vállalat az NDK-ból folyamatosan vásárol M-10-es motorú, automatikus vezérlésű HÉV-szerelvényeket, amelyek 80 kilométeres sebességgel közlekednek. Ezeken a vonatokon az utastér is nagyobb a megszokottnál és légkondicionáló berendezés működik benne. Az első ilyen sebesvonatot május 1-én indítja el a BKV a szentendrei vonalon. Ebben az évben még további tizenöt gyorsvasutat állítanak be a HÉV vonalain. (Magyar Nemzet)

Ha tetszett a poszt, kérlek támogasd munkámat 1000 - 2000 forinttal. Ennek segítségével tudom fizetni a fotók szerkesztéséhez szükséges Photoshop előfizetést, könyvtári tagságot, szakkönyveket tudok beszerezni antikváriumokból, és egy új laptop megvásárlását is segíted. Cserébe mindenféle jó kis posztokat olvashatsz Budapest jelenéről és múltjáról. Segítségedet nagyon köszönöm! >>> Patreon >>>


További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!

twitterlogo.jpgfblogo.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2021.04.03. 16:11:20

ez a Népliget sose akar megépülni, majd biztos akkor lesz kész, amikor a Nyugati-Délu pu alagút :) de gondolom páran még megtervezik addig mindkettőt

gigabursch 2021.04.03. 20:35:09

Ezt a 'Makacs óbudaiak' rajzot nem értem.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2021.04.05. 15:45:58

@gigabursch: Bár a panel lakások magasabb komfortot nyújtottak a lebontott óbudai házikók lakóinak, sokan mégis ragaszkodtak volna régi házukhoz. Ezt a helyzetet rajzolták meg a fenti karikatúrán.

Ahoj- 2021.04.18. 13:13:10

Légkondicionáló a HÉV-ekben? Tessék már mutatni egyet a 70-es évekből, hogy melyikben volt ?
süti beállítások módosítása