A Tabán évszázadai - 6. rész

Az első világháború után új lendületet kapott a városfejlesztés. Egyre inkább kiépült a Gellérthegy, a Naphegy, Sasad, Németvölgy, Mártonhegy és Farkasrét - a Tabán "szorítóba került". Ezek jobb megközelíthetősége, a közlekedés fejlesztése okán új szerpentinutat terveztek. Csakhogy ez több ezer tabáni lakó kiköltöztetését igényelte volna, akik viszont ellenálltak. A főváros Budaörsi úti kislakásos bérházakba költöztette volna át őket, de az itt lakóknak ez nem csupán az otthonuk, de egyben munkahelyük, megélhetésük helyszíne is volt, így nagyon kevesen fogadták csak el az ajánlatot. A szerpentinút megépítése helyett végül egy alternatív útvonalat fogadtak el. A Döbrentei tértől a Hegyalja útig 1932-ben meg is épült az új út. 1929-ben megalakult az Országos Fürdőügyi Bizottság - ez is jelezte, hogy az államnak és a fővárosnak nagy fürdőfejlesztési tervei voltak az útépítések mellett, és ez megint csak a régi házak elbontásának irányába mutatott.

A város végül 1933. május elsejével "felmondott a tabániaknak", elrendelték kiköltöztetésüket. Hatalmas vita indult városszerte a döntés kapcsán: a város fejlesztése mellett érvelők csaptak össze a Tabán romantikáját megőrizni akarókkal. De a tiltakozás hiábavaló volt, a döntéshozók kitartottak a bontás mellett. Először az üresen maradt házakat bontották le, majd folyamatosan költöztették ki a lakókat, és bontották el viskóikat. Márai Sándor írta Az Újságban 1933 márciusában: "Tabán már évek óta jórészt abból él, hogy lebontják; mint az üzletet, amely állandóan és visszavonhatatlanul végkiárusítást hirdet, Tabánt sem azért keresik fel a pesti látogatók, mert van, hanem azért, mert évek óta az a híre, hogy megszűnik." A Tabánt ellepték a fotográfusok és a festők: mindenki látni akarta azt, ami éppen az enyészeté, a bontócsákányoké lett. Jött Végh Gusztáv grafikus, iparművész és jött Zórád Ernő grafikus, karikaturista, a Tabán egykori lakója is.

A régi házak közül néhány műemlék épületet megkíméltek. Ma még ennyit sem láthatunk. Ennek oka a második világháború, amely a még állva maradt kevés házat is megtizedelte. Így tűnt el végleg Virág Benedek lakóháza is. A szerbek temploma is komoly károkat szenvedett, ezt helyreállítás helyett 1949-ben inkább lebontották. A hajdani Rácvárosból megmaradt a plébániatemplom, Semmelweis szülőháza, a Szarvas-ház, az Apród utca 10-Döbrentei utca 9. alatti épület, a Döbrentei utca 15. és 17., a Czakó utca 15. alatti kis ház, az Attila út 15. alsó szintjei. Sérülten, de megmaradt a Rudas és a Rác fürdő, valamint több 20. század eleji bérház a Várkert rakpart és az Attila út mentén. Utoljára az Erzsébet-híd 1964-es megépítése kapcsán volt komoly útépítés ezen a területen. Akkor állították helyre a parkot. A Tabán azóta lényegében változatlannak mondható.

A Rácz fürdő 1940 körül (kép: fortepan.hu, 20783)

A lebontott házak helyén 1936-ban ásatások folytak, amelyeknek során római kori és középkori épületmaradványok kerültek elő - mint erről már olvashattunk e cikksorozat elején. A kutatások befejezésével a területet parkosították, hogy előkészítsék a területet egy jókora szálloda és fürdő központ részére.

A bontások előtt a dokumentáció szerencsére nem maradt el: mint arról a Budapest újság hasábjain is beszámolt 1972-ben, Dr. Grexa Gyula a Fővárosi Múzeum igazgatójának buzdítására több, mint 300 fényképfelvételen örökítette meg az egykori házakat, a helyszínek pontos megjelölésével.

(folytatása következik)