A Tabán évszázadai - 7. rész 

A harmincas évek elején megkezdődött a Tabán utolsó, már omladozó régi házikóinak elbontása, a terület parkosítása. Még folyt a munka, amikor 1933-ban már az új szabályozási tervről tárgyaltak. Eleinte egy elegáns kertváros terve került elő, de ez hamar a süllyesztőben végezte, mert a meredek hegyoldalnál voltak sokkal jobb telkek, városrészek is azoknak, akik modern villát akartak emeltetni maguknak. A kávéházak, kocsmák, mulatóhelyek építését a korábban itt működött egységek elzüllése, a prostitúció rossz emléke akadályozta meg. Az újabb tervek középpontjában a korábban már emlegetett fürdők álltak: legyen a Tabán Budapest új fürdővárosa!

A feltételek adottak is voltak ehhez: itt volt a Rudas és a Rác fürdő (akkoriban: Szent Imre fürdő), a Gellért-hegy belsejében meleg vizű források fakadnak. Az első tervpályázatot már 1933-ban kiírták, a terveket szeptember 30-ig várták. Ezek sok jó gondolatot, ötletet tartalmaztak, de egyik tervet sem ítélték megépítendőnek. Eközben rendezték a tulajdonviszonyokat is: a már fővárosi tulajdonú Rudas mellé megvásárolták a másik fürdőt és megszerezték a forráscsoportokat is. Mivel a fürdőkhöz szálláshelyek is kellettek, és 3-4 ezer idegenre számítottak évente, a fürdő fejlesztést nagyszabású szállodafejlesztési tervekkel egészítették ki.

A Tabán évszázadai - 6. rész

Az első világháború után új lendületet kapott a városfejlesztés. Egyre inkább kiépült a Gellérthegy, a Naphegy, Sasad, Németvölgy, Mártonhegy és Farkasrét - a Tabán "szorítóba került". Ezek jobb megközelíthetősége, a közlekedés fejlesztése okán új szerpentinutat terveztek. Csakhogy ez több ezer tabáni lakó kiköltöztetését igényelte volna, akik viszont ellenálltak. A főváros Budaörsi úti kislakásos bérházakba költöztette volna át őket, de az itt lakóknak ez nem csupán az otthonuk, de egyben munkahelyük, megélhetésük helyszíne is volt, így nagyon kevesen fogadták csak el az ajánlatot. A szerpentinút megépítése helyett végül egy alternatív útvonalat fogadtak el. A Döbrentei tértől a Hegyalja útig 1932-ben meg is épült az új út. 1929-ben megalakult az Országos Fürdőügyi Bizottság - ez is jelezte, hogy az államnak és a fővárosnak nagy fürdőfejlesztési tervei voltak az útépítések mellett, és ez megint csak a régi házak elbontásának irányába mutatott.

A város végül 1933. május elsejével "felmondott a tabániaknak", elrendelték kiköltöztetésüket. Hatalmas vita indult városszerte a döntés kapcsán: a város fejlesztése mellett érvelők csaptak össze a Tabán romantikáját megőrizni akarókkal. De a tiltakozás hiábavaló volt, a döntéshozók kitartottak a bontás mellett. Először az üresen maradt házakat bontották le, majd folyamatosan költöztették ki a lakókat, és bontották el viskóikat. Márai Sándor írta Az Újságban 1933 márciusában: "Tabán már évek óta jórészt abból él, hogy lebontják; mint az üzletet, amely állandóan és visszavonhatatlanul végkiárusítást hirdet, Tabánt sem azért keresik fel a pesti látogatók, mert van, hanem azért, mert évek óta az a híre, hogy megszűnik." A Tabánt ellepték a fotográfusok és a festők: mindenki látni akarta azt, ami éppen az enyészeté, a bontócsákányoké lett. Jött Végh Gusztáv grafikus, iparművész és jött Zórád Ernő grafikus, karikaturista, a Tabán egykori lakója is.

HÉV a Batthyány térig, crossbar a 222-222 taxis vonalhoz, költöző BNV, kiürült víztároló medence - ez volt 1971 novembere Budapesten.

Ismét frissült a Fortepan. Ezúttal a Főfotó képarchívumából közöltek egy második adag fotót, én pedig a 2000-nél is több képből válogattam egy fővárosi csokorral. Íme. (Az azonosító számra kattintva a kép nagyban is letölthető.)

1971 Budapestje, amikor egyszerre dolgoztak három metróvonalon és száz éves lett a Vörösmarty Gimnázium.

A Tabán évszázadai - 5. rész

Mint az előző részekből kiderült, a kezdeti felvirágzást tragédiák, járványok, háborús pusztítások és természeti csapások egész sora követte a Tabánban. Az 1875-ös vízözön után hamarosan újabb csapás érte a városrész népét.

A filoxéra, vagy szőlőgyökértetű (kép: Wikipedia)

Korábban a budai oldalon szinte végig jelentős szőlőültetvények sorakoztak: a legnagyobbak a szentendrei, a budai, a promontori (budafoki) és a tétényi borvidékek voltak. A tabániaknak a szőlőskertek munkalehetőséget is adtak. (E szőlőkultúra emlékét utcanevek még ma is őrzik: Villányi út, Somlói utca, Badacsonyi utca, Szüret utca stb.) Aztán mindez szinte egy pillanat alatt összedőlt, amikor ide is elért a rettegett filoxéra.

20 éve, hogy megnyitotta kapuit a MEO - Kortárs Művészeti Gyűjtemény. Eredetileg múzeum alapításaként indult a projekt: a 4M név (Modern Magyar Művészeti Múzeum) eredetileg ezt a projektet takarta, csak később lett a Ludwig Múzeum MüPá-ba költözésének projektneve. Múzeum helyett végül kiállítótér nyílt Újpesten, MEO néven. 

Eszperantó bábfesztivál. Uszoda Újpestnek. Újjáépült a New York-palota kávéháza. Megjelent a Fabulon. Ez történt 1971 szeptemberében Budapesten.

A Tabán évszázadai - 4. rész

A Tabán életében a szőlőművelés mellett fontos szerepet játszott az is, hogy itt volt az egyik dunai átkelőhely. Az e körüli folytonos mozgolódás elősegítette a szállásadók, kereskedők életét is. A Lánchíd átadásával mindez gyökeresen megváltozott. A mai Clark Ádám téren sorra épültek a díszes új paloták, a Tabánt viszont elkerülte a forgalom.

Eközben a "rácok", a szerbek részaránya is folyamatosan csökkent a Tabánban. 1851-ben Budán már csak 1180 szerb élt. Pedig valamikor még a szerb értelmiség központja volt itt, itt alakult ki a szerb irodalom. De ennek is vége lett, csak a nyomorúság maradt. A Rác fürdő sem éppen a legszebb évtizedeit élte, a prostitúció fészkelte be oda magát. Tiltott szerencsejátékok, zug-italmérések pusztították az agyakat.

Bemutatták a Traubisodát, átadták a Volga Szállót, megnyitott a Vadászati Világkiállítás és elindult a 3-as metró fúrópajzsa - ez történt 1971 augusztusában Budapesten.