Hogyan áll a 4-es metró építése? Mi történt 2012-ben a földfelszín alatt? A Tétényi útnál már gyakorlatilag készen vannak, és 2014 nyarán már utaspróbák lehetnek. Év végére már metrószerelvény is érkezett. Ez volt 2012 a 4-es metró alagútjaiban. (A korábbi évek eseményei: 2009, 2010, 2011.)
Január 27: Legkorábban az év közepén születhet szerződés a Baross tér felszíni rendezésére, holott a tervdokumentációban szereplő ütemezés szerint 2014 elejére már át is kellene adni a teret.
Február 6: A Közép- és Kelet- Európai Bankfigyelő Hálózat és a Föld Barátai Európa szervezet összeállítása szerint a 4-es metró az egyik legkárosabb EU-projekt Magyarországon. Ugyanakkor az összeállítás készítői még az állomások számát sem találták el, tévesen 16 állomásról írnak az épülő 10 helyett - talán a hosszabbítási terveket is hozzávették az állomás-listához?
Február 28: Mivel a 4-es metró az átadása után legalább 3,5 milliárd forinttal (a BKK szerint 6-7 milliárddal) növeli meg a BKV éves kiadásait, a közlekedési vállalatnál aggódva várják, hogy hogyan alakul majd az átadás utáni pénzügyi helyzet. Ráadásul a tervezett 1500 P+R parkolóhelyből is hiányzik még 1200-1300.
Február 29: A 4-es metró készültségi szintje elérte a 70%-ot, az érvényes 373,4 milliárd forintos költségvetésből már 239,7 milliárdot ki is fizettek a kivitelezőknek. Sokkal rosszabb a helyzet a metrókocsik beszerzésével. Márpedig igyekezni kell: ha 2015 végéig nem zárul le a projekt pénzügyileg is, akkor elveszítheti a magyar állam az EU-tól kapott 180,8 milliárd forintos támogatást.
Kálvin tér, 2012 május
Március 16: Ezen a napon volt négy éve, hogy lezárták a Baross teret. 2008 március 16-án még úgy volt, hogy négy hónap lesz a lezárás ideje.
Április 7: Egy belső jelentés szerint az elégtelen szervezeti és személyi feltételek, illetve a beruházás egyes elemein dolgozó vállalkozókkal kapcsolatos finanszírozási, illetve műszaki nehézségek miatt nem lesz tartható a 2014 végi átadás. Néhány nappal később viszont már arról írtak, hogy a főpolgármester szerint tartható lesz a 2014-es átadás.
Július 1: Egy vízvezeték törését követően az Orlay utcából óriási mennyiségű víz ömlött a Gellért téren épülő állomásra, de az alagúton keresztül a szemközti Fővám tér állomás is víz alá került.
Július 11: Ezen a napon tárgyalt Tarlós István az irányítórendszert szállító Siemens képviselőivel. A cég a késedelmek miatt összesen mintegy 17 milliárd forint kötbért igényelt a fővárostól. A főváros szeptemberig igyekezett megegyezni a céggel, a peren kívüli megállapodás is felmerült. A német cég a tárgyalások alatt sem állt le a szereléssel és a gyártással.
Tétényi út, 2012 július. (kép: iho.hu)
Augusztus 1: Már 2013 nyarán átadhatják a Keleti pályaudvar előtti területet, miután 2012 végén elkezdődik a terület rendezése. A teret 2008 tavaszán zárták le a forgalom elől. A felszíni rendezés pályázatát több sikertelen kör után a Swietelsky és a Colas nyerték el. A 4-es metró Bosnyák térig tervezett meghosszabbításának 2005-ös tanulmányterve itt megtekinhető.
Szeptember 26: Előzetes megállapodást kötött a Siemensszel a főváros a 4-es metró szerelvényeinek késedelméből fakadó kár- és kötbérigény ügyében - közölte Tarlós István főpolgármester. A társaság 70 millió eurós követelését sikerült 30 millió euróra lealkudni, emellett megállapodtak az ütemezésben, és rögzítették a szállítási véghatáridőt.
(kép: metro4.hu)
Október 17: A projekt státuszjelentése szerint mind a tíz állomáson megépültek a másodlagos szerkezetek, falazatok - burkolásuk is megtörtént -, elkészült az elektromos és gépészeti alapszerelés és az üzemi terek hidegburkolása. A fúrópajzsok haladási irányának megfelelően míg a Tétényi út és a Bocskai út állomás munkálatai szinte 100%-osan befejeződtek, addig a pesti állomások kb. 55%-nál tartanak. A Keleti pályaudvar előtt elkezdték az utolsó vágányszakaszok lefektetését. Novemberre várták az első, prototípus metrószerelvény érkezését is.
Október 18: Füstpróba a Móricz Zsigmond körtér állomáson
November 7: A központi költségvetésből 2012-2015 között maximum 77 milliárd forint érkezhet még. Az állami döntés szerint ez is csak akkor, ha a főváros előteremti a ráeső önrészt. 2015, azaz az átadás után az állam egyetlen további forintot sem ad a 4-es metró építésére (azaz javításokra, módosításokra). A 4-es metró eredeti engedélyezési okiratában rögzített 195 milliárd forintos összköltségét most 452,5 milliárdban határozták meg. Ebből 77 milliárdot kell előteremtenie a fővárosnak, 164 milliárdot az államnak. Az unió 180 milliárd forint támogatást adott, ezt már jószerével el is költötték. Eddig 342 milliárdot költöttek a 4-es metróra, illetve kötöttek le szerződéssel.
November 26: A Baross tér Kerepesi út felőli oldalán megkezdték a használaton kívüli villamosvágányok bontását, a Rottenbiller utcánál pedig műtárgyak bontását. Ezzel kezdetét vette a tér felszíni rendezése:
November 29: Egy szovjet metrószerelvény "személyében" először járt metrókocsi a 4-es metró alagútjában (Képgaléria itt.):
Egy nappal később az első, még a 2-es metrós változatban gyártott Alstom metrószerelvény is tett egy próbafutást az új alagútban. A Siemens november első felében a vonal Kelenföldi pályaudvar és Móricz Zsigmond körtér közötti szakaszára a vontatási feszültséget sikerrel kiadta, a vállalkozó által épített rendszerek, illetve áramellátó berendezések tehát elkészültek. A tartampróbának helyet adó vonalszakasz pályatesztjét egy építésfelügyeleti bejárás előzte meg, amit a Nemzeti Közlekedési Hatóság november közepén folytatott le, majd a Fővárosi Katasztrófavédelemi Igazgatóság tartott több helyszíni szemlét, melyek eredményeként november 23-án, pénteken írt levelében tűzvédelmi szempontból nem emelt kifogást az ellen, hogy a vonalszakaszon a pályateszt elindulhasson.
December 12: Befejeződött a vágányépítés a 4-es metró alagútjaiban. Január végéig a Baross téri kihúzó-fordító műtárgyban dolgoznak még, de ott is döntően harmadik sínt és kábeltartókat fognak már csak szerelni. A vágányépítési munkák a földmunkákat, illetve a szükséges közművek kiépítését követően 2010 elején kezdődtek el a vonal kelenföldi járműtelepén, majd 2011 márciusában folytatódtak a vonali alagutakban. A vágányépítési munkák befejezésével megint közelebb került a projekt ahhoz, hogy a 2014 első felére tervezett utasforgalmi próbaüzem időpontja tartható legyen.
A Fővárosi Blog az alábbi helyeken is elérhető:
Az utolsó 100 komment: