Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása

2007. november 28. - fovarosi.blog.hu

A Rumbach Sebestény utcában álló, igencsak lepusztult állapotú zsinagóga megújulása elkezdődött. Az épület 1870-72 között épült Otto Wagner tervei szerint, Kalina Mór másodtervező és a furcsa nevű Buzzi Bódog építőmester kivitelezésében. Míg a Dohány utcai a "neológ" zsidóké, a Rumbach Sebestyén utcai a "konzervatív" zsidóké volt. A falakat gazdag keleties, mór stílusú díszítések és festések borították, a fő szerkezetet könnyed vonalú vasszerkezet jelentette. A belső terek kiváló akusztikájukról is elismertek lettek. A zsinagóga mellé rabbi lakások és iskola is épült. A holokauszt miatt az épület - egy szalmalángnyi 1947-es újraélesztési kísérletet követően - kiürült, funkcióját elveszítette. Az épületet 1959-ben zárták be véglegesen. 1979 októberében a födém beszakadt. Az 1980-as években az Alba Regia Építőipari Vállalathoz került az épület, hogy az ott irodaházat és konferenciaközpontot alakítson ki. A 90-es évek elején a vállalat tönkrement, az átalakítás leállt - pedig az épület egyes részeibe már a bútorzatot is kiszállították. Az épület az államra szállt vissza.

2005 októberében újra a MAZSIHISZ és a Budapesti Zsidó Hitközség tulajdona lett a lepusztult épületegyüttes, és beindult a megújulás: a zsinagógát eredeti pompájában szeretnék helyreállítani, a mellette álló épületben pedig a zsidó népi kultúrát bemutató kiállítás, valamint ehhez kapcsolódóan étterem, múzeumi bolt is nyílik majd. 1988-1991 között az Alba Regia már részleges felújításokat elvégzett a homlokzaton és a felső szinteken. A földszint azonban siralmas látványt nyújtott: bedeszkázott ajtói között hajléktalanok mocska bűzölgött. Felújításra vár a bejárati rész, az előcsarnok, a belső terekben a beázások hagytak nyomot. Hiányzik a karzatok gipsz díszítése és festése. De lesz itt még aranyozás is, a vas tartószerkezetek kapnak ilyen nemes bevonatot. A zsinagóga berendezésének legfontosabb elemei: a bíma (tóraolvasó asztal), a tóraszekrény és a szószék az 1988-91-es átalakításkor megsemmisültek, ezeket fotók alapján kell újra megalkotni.


A napokban jártam arrafelé, be lehet menni, meg lehet nézni a földszinti belső tereket. A belépődíj szerény 500 Ft.


A zsinagóga címe: VII., Rumbach Sebestyén utca 11-13.



Forrás:

http://epiteszforum.hu/hu/node/7068


 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása