Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Szétrohadt a Törley mauzóleum Budafokon

2011. július 23. - fovarosi.blog.hu

Budafok nagymértékben a Törley családnak köszönheti, hogy bor- és pezsgőkultúrájáról lett ismert, mégis hagyja tönkremenni a család sírboltját. Belógtunk, körülnéztünk, fotóztunk.

fovarosi.blog.hu: TorleyMauzoleum-Wikipedia
Kép: Wikipedia / Civertan

A Törley család (régi nevén Schmierl) története Bálinttal kezdődik, akinek 1858-ban született legkisebb fia, József, a grazi kereskedelmi akadémián tanult, majd Reims-ben egy pezsgőgyárban kezdett dolgozni. Kitanulta a szakma alapjait, és amikor Budapestre küldték, hogy keressen megfelelő alapbort a pezsgőgyártáshoz, inkább önállósodott, és saját üzletbe vágott. Présházat, pincét vásárolt, és intenzíven hirdetni kezdett. Az üzlet annyira bejött, hogy 1890-ben már nagyobb helyre költözhettek. 1896-ban Ferenc József nemesi címet adományozott Törley Józsefnek. A századfordulóra Törley-é volt a monarchia legnagyobb pezsgőgyára. A fejlesztések egyik eredményeképpen a Törley pincészeté lett az ország első teherautója. A kocsit a francia gyárból nem szállították, hanem hazavezették. Jellemző Törley-re, hogy a teherautó oldalára egy hatalmas feliratot festetett - hadd lássa Európa a márkanevet!

Feleségül Sacelláry Irént vette, akitől egy gyermek született 1886-ban. Ám a kis Mariska másfél évesen elhunyt. Újabb gyermek nem született. Így amikor 1907-ben Törley József elhunyt, nem volt egyenes ági örökös. A gyászoló özvegyasszony méltó emléket kívánt állítani az elhunytanak, a családi sírboltot a kastély feletti parkban építtette meg. A tervezéssel a család "házi építészének" számító Ray Rezsőt bízta meg. Úgy rendelkezett, hogy minden évben egyszer, Törley József halálának napján misét tartsanak a mauzóleumban. 

 

Ray Rezső Vilmos apja is építész volt. Ray Rezső Lajos tervezte a Hold utcai református templomot, a Royal Szállót, és a Lukács Fürdőszálló épületét is. Az apa halála után a fiú vette át a Ray-iroda vezetését, és lett a Törley család építésze. A gyárépületek befejezését már az ifjú építészre bízták. Rezső keze alatt nyerte el végleges formáját a család kastélya is, amelynek elsősorban a berendezése volt különleges: volt benne angol gótikus nagyterem, klasszicista márványcsarnok, bizáncias dolgozószoba és japán kabinet is. A Törley család balatonföldvári villáját is Ray Rezső tervezte. A legfőbb alkotás mégis a maga korában is kiemelkedő mauzóleumi épület volt, amely 1907-09-ben épült fel, Törley József halálát követően. (Ray később részt vett a margitszigeti víztorony tervezésében, megtervezte a Cházár András utca 15. szám alatti házat, a Bajza utcában az elemi iskolát, és a József Telefonközpontot a Horváth Mihály téren - hogy csak néhány művét említsük.

Az építmény az ortodox mauzóleum építési szokásokat követi, szecessziós díszítményekkel gazdagítva. Nem temetőben, hanem a Sarló utcában, a család kastélyának és üzemeinek közelében épült fel. Ez Magyarország egyik legnagyobb méretű síremléke. A szobrokat, kőfaragványokat Damkó József készítette, az ablakok már megsemmisült üvegeit Róth Miksa. Az épület két szintes. Az utca felőli, a torony tövében lefelé vezető lépcsősor a sírokhoz vezet, míg a hátsó bejáraton jutunk az emlékkápolnába, ahol a miséket tartották.

A gyárat a rokonok vezették tovább a második világháborúig. 1949-ben aztán az összes létesítményt államosították, a családot szétkergették. 1957-ben feldúlták a szarkofágokat, Törley Mariska sírját és Törley Bálint koporsóját. A hivatalos magyarázat szerint fegyvereket kerestek a forradalom után, bár valószínűleg inkább ékszerek után kutathattak a fosztogatók. A mauzóleum kertjében hetekig hevertek szétszórva a család földi maradványai, míg a temetkezési vállalat emberei végül egy köztemetőbe átvitték a csontokat - hogy hová, azt pontosan senki sem tudja. Így bánt (el) az utókor a család emlékével. A mauzóleumot egy ideig lőszerraktárnak használták, aztán magára hagyták gazdátlanul. A műemlékké nyilvánítás sem hozott ebben változást, az épület belső terei ma is romosak, feldúltak. A felújítás akadálya egyrészt a magas költség - több, mint 200 millió forintot simán elnyelne egy műemléki alaposságú felújítás -, másrészt az, hogy egy mauzóleumot képtelenség üzleti alapon működtetni, így aztán senki nem lát nagy fantáziát a felújításban.

fovarosi.blog.hu: TorleyMauzoleum-MagyarEpMuv1911 02-02

fovarosi.blog.hu: TorleyMauzoleum-20110630-03

Az egykori mozaikdíszítésnek már csak a nyomai vannak meg, a meanderminta aranyozása pedig végleg lekopott. Pedig az öregek azt mesélték, hogy hajnalban és napnyugtakor szinte ragyogott az épület.

fovarosi.blog.hu: TorleyMauzoleum-MagyarEpMuv1911 02-03

fovarosi.blog.hu: TorleyMauzoleum-20110630-12

fovarosi.blog.hu: TorleyMauzoleum-20110630-13

Jézust ábrázoló falkép az altemplomban 1911-ben, és szétbarmolt valóságában napjainkban

fovarosi.blog.hu: TorleyMauzoleum-MagyarEpMuv1911 02-04

fovarosi.blog.hu: TorleyMauzoleum-20110630-P

Az altemplom (emlékkápolna) egykori pompájában, és romos mai állapotában

fovarosi.blog.hu: TorleyMauzoleum-20110630-05

fovarosi.blog.hu: TorleyMauzoleum-2001 A kripta, ahol a család holtában sem lelhetett nyugalomra. Az első kép 2011-ben, a második 2001-ben készült.

fovarosi.blog.hu: TorleyMauzoleum-20110630-07

fovarosi.blog.hu: TorleyMauzoleum-20110630-08

Az emlékkápolna bejárata a kert felől. Ennyi maradt a díszes mozaik burkolatból.



Illés Tamás fotói a mauzóleumról itt megtekinthetők.

Források:
http://www.muemlekem.hu/magazin/torley%20mauzoleum%20budafok%20torley%20jozsef
http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6rley-mauz%C3%B3leum
http://www.vendegvaro.hu/torley-mauzoleum
http://nol.hu/archivum/archiv-22539
https://kolibri.omikk.bme.hu/digit/index.php?page=article&id=15271#pics
http://margitsziget.blog.hu/2011/03/15/a_viztorony_epitesze_ray_rezso_vilmos
http://www.lakaskultura.hu/kitekinto/a-pezsgogyaros-emlekere-42130.html


Tetszett a cikk?
Kövess Facebookon is!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

innovation 2011.07.23. 09:49:53

Ilyenkor mindig kinyílik a bicska a zsebemben! Csupa olyat tudnék írni, ami nyomdafestéket nem bír... Egy sírboltot??? Könyörgöm, miért??? Áááááá :@

tengoo 2011.07.23. 11:32:48

nem is tudtam, hogy ez létezik, de ez nagyon durva!
remélem továbbítod a képeket a törley cégnek is hogy rakják rendbe..

Rocko- 2011.07.23. 12:53:39

hihetetlen micsoda kincsek vannak elretjve itthon.
ezért jó ez a blog. ;)

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.07.23. 15:23:51

Az látszik, hogy a díszítéseknek és festményeknek annyi, de szerencsére a kővel a vandálok nem tudtak mit tenni, az úgy tűnik, h állja a sarat.

Szerintem ez még menthető, tényleg kíváncsi lennék, h mi a gyár véleménye, vagy legalább egy állagmegóvásba tolnának-e egy kis pénzt.

Anti Anyag (törölt) 2011.07.23. 16:18:22

Mindenesetre addig nem veszek Törley-t, amíg meg nem csinálják. A nevet bezzeg használják.

Anti Anyag (törölt) 2011.07.23. 16:21:02

@tengoo: El tudom képzelni, hogy a marketingesnek elcsuklik a hangja a tisztelettől, amint az alapítóról beszél annak a vásárlónak, aki éppen két vagonnal rendelne. Álszent egy társaság lehet, hagyják lerohadni annak az emlékét, akiknek a megélhetésüket köszönhetik.

Inner Circle 2011.07.23. 16:40:31

Egy kicsit bővebb utánanézésből még az is kiderült volna, hogy (relatív) nemrég volt egy felújítás, annak köszönhető a kövek jónak mondható állapota. Azelőtt tényleg gyalázatos volt az egész, most legalább messziről jól mutat.

schlumbergerna 2011.07.23. 17:38:11

Aki a saját múltját nem becsüli...

QTI 2011.07.23. 18:26:38

@Rocko-:
Ezt hívom inkább vérlázítónak! Az elvtársak gondosan vigyáztak minden kincsünkre....a tetvesek

Dr. Panasz Muki 2011.07.23. 18:49:45

Mellette áll a Törley kastély, ami most Sugárbiológiai Kutató Intézet. Szerintem tökre nincs jó helyen.
www.kastelyok-utazas.hu/Lap.php?cId=1292&kId=1292

El tudnék képzelni egy olyan megoldást, amiben az egész telket, a kastélyt eredeti rendeltetéséhez közelebb álló megoldásban hasznosítanák (panzió, klinika, oktatási intézmény, stb.), a mauzóleumot felújítanák, és pl. kiállítóhelynek használnák.
Szívem szerint a kőfalat lebontanám a kastély körül.

Így most egy nagy fehér volt ez az egész Budafok közepén, ez a kellemes domboldal el van vágva a hétköznapi emberek elől.

lukababa 2011.07.23. 20:18:46

Elhűlve nézem az egészet, és pontosan az az érzés kerít hatalmába, amit szülővárosomban, Pécsett éreztem a Zsolnay Mauzóleum láttán. Ugyanez a történet pepitában. Azzal a szerencsés happy end-del, hogy Pécsett végre sikerült helyreállítani és gyönyörűen megcsinálni Zsonlay mauzóleumát. Sokat kellett várni rá. Csak éppen a mauzóleum "lakója" nem kerül vissza méltó helyére. De legalább az emléke megbecsülésre lelt.
Törley-nek is kijárna.
Valóban...kedves pezsgőgyár... hogy is van ez?
Bár igaz, Pécsett sem a gyár fedezte a helyreállítás teljes költségét. De ott legalább volt egy Kultúrális Főváros cím, ami jó alapot szolgáltatott invesztícióra, pályázatokra. Szerencsés helyzet (még ha tavalyi félsikerű "Európa Közepe" nem is volt teljesen az...). Budafoknak mi kellene mindehhez? Valóban olyan világot élünk, ahol csak akkor lehet létjogosultsága mindennek, ha abból "bevétel gerjeszthető"? Szomorú...

Mr Garrison 2011.07.23. 20:20:31

Én már csak ezért az egy mauzóleum elherdálásáért is akasztanám az illetékeseket. Jah...meg budafok egész polgármesteri hivatalát is...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.23. 20:43:44

1. Végre tudom, mi az ott a domboldalon.

2. Ha megtudom, ki miatt került ilyen állapotba.....

Ugyandehogy (törölt) 2011.07.23. 20:57:59

az összeg felét simán meg lehetne kapni támogatásból. épp most folynak pl a turisztikai pályázatok, azok között van olyan, amire lehetne pályázni a felújítással.

OrrSir 2011.07.23. 21:01:08

Mindet elmond egy tarsadalomrol ahogy a halottaihoz viszonyul.

csodadizőz · http://orfeum.blog.hu 2011.07.23. 22:02:45

nagyon jó poszt! szomorú:(( de jó, hogy felhívtad rá a figyelmet.

csipy31 2011.07.23. 22:11:36

Szégyen és gyalázat a köbön!!!!!
Nembaj, majd inkább kap egy pár HHH új lakást az államtól, mert nekik jár.
Én 13.kerületi vagyok, itt szinte minden ipari és műemléket eltüntetnek. Valakiket nagyon zavar a múltunk hogy ilyenekre nem költenek, és hagyják az enyészetnek. Bezzeg másra van pénz dögivel. Eddig se ittam soha pezsgőt, de amíg ezt fel nem újítják addig még ajándékba se veszek a termékükből.
Gondolom olvassák az illetékesek, hogy ne kelljen a költségeket egyedül viseljék tessék minden üvegre rányomtatni hogy "megvásárlásával a mauzóleum restaurálását támogatja 50Ft-al", tessék rend behozni és dicsekedni vele, elvégre ezért van!!!!

zozo6296 2011.07.23. 23:43:03

Kerületem szégyene! =/

Bár nem csak e mauzóleum. A nagytétényi villamos végállomásánál a kanyarban legalább 10 éve mállik a házfal, ott nem is laknak, ugyanígy a volt tétényi mozi melletti épületben sem, amitazótasem hasznosítottak.
Újságban sokszor ajnározva van a kerület, hogy milyen jó volt ez meg az, pl. a hárosi vá. melletti P+R parokló, amit soha senki nem használ, fölújítják az utat amit 4 évvel azelőtt is.
Trotzdem a Leányka utcában szétesik a buszmert olyan az út; a gyermek-SZTK összeomlik; a Tóth József utcai buszmegállóban lévő műemléki épületről kilós darabok esnek az 50 cm széles buszmegállóba, ugyaninnen képtelenség az átjárón lejutni a Duna parti kerékpárútra,mert olyan hordalékos és olyan susnyás; a csövesek fetrengenek Hároson, a hárosi állomásépület alávan dúcolva(bár ez a máv dolga); 5 mp-es zöld van ama kerékpárúton,amin egy napig áll a víz esőzés után és amire már ránőttek fák; a vasúti sorompó rendszeresen elromlik; A Duna parti és a horgásztelepi földúton átvezető keróúton világítás zéró. Mitishagytamki?!

Borcsika 2011.07.23. 23:47:43

Szomorú!
Köszi az összeállítást

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.24. 00:01:59

@zozo6296:

Én mint külsős, aki azért sokat forgok a budai kerületekben (minden nap, és nem csak átutazom), még mindig a XXII-ben laknék legszívesebben. a múltkor a Péter-Pál felett lett volna egy örökpanorámás áron alul, de két nappal lecsúsztam róla.

zozo6296 2011.07.24. 00:29:31

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: :}
Én amúgy Budapestet járva nem sok helyre mondom azt, hogy ott bizony szívesen vagy szívesebben laknék, mint itt, bár én még kijjebb lakom.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.24. 00:40:13

@zozo6296:

Nagyon jó még az Angeli-Batthyány rész, valamint a Baross Gábor a Rózsakert felett.

A Tordai tetején barátomék laknak, az se rossz.

Az Alsósas és környékének szintén megvan a maga varázsa.

Bubek 2011.07.24. 00:44:29

Az épület sorsa szomorú. Talán nem jutott volna erre a sorsa, ha az egyház - gondolom a nem kevés lovéért, amit kapott a családtól - minden évben megtartotta volna azt a misét, akkor legalább egy évben egyszer valaki ránézett volna az épületre....de ebből is látszik, minden korban más a fontos és az utókor nem mindig hálás. Annyiban szomorú, hogy gyakorlati szempontból az épület értéktelen az esztétikai értékének a helyreállítása pedig iszonyú pénzbe kerül.

thebigben 2011.07.24. 04:57:34

Törley mauzóleum? Nem annak kéne rendben tartani, aki a mai napig rányomtatja a palackjaira ezt a nevet? Ez is csak egy cég, ami profitból él. Ha leszarják ezt az épületet (tök logikusan, mert nem sok közük hozzá) akkor az az üzleti érdekük.

Törley József pedig le tudta másolni, amit a franciák készítettek. Igazán méltó volt neki nagyobb sírhelyet állítani, mint gyakorlatilag bárki másnak az országban...

be smog free 2011.07.24. 07:27:43

Ez egyszerűen döbbenet, de annyira, hogy na!!...igaz, a magyarok a török uradalom óta tolvajokká zűllöttek, no de ez azért arcátlan!!..hol van a Törley-gyár?????

Nem Mercedeseket kellene kiosztogatni, ha veszel egy Törley-t, hanem az ilyen dolgokra összpontosítani...zsidó volt??...de ez egy dolgos zsidó lehetett a francba....

Vélekedés 2011.07.24. 08:28:38

Volt rosszabb állapotban is, időszakonként karbantartani kellett volna a felújítás után.
A gyönyörű Törley pálmaház még jobban el van hanyagolva, olyan mint Budafok belvárosa, azzal sem törődik senki.
Kevés a patrióta az önkormányzatban,- és a véleményüket nem nagyon veszik figyelembe - gondolom ezért nem éreznek késztetést a szebb környezet megteremtésére ösztönzésére, esetleg pályázatra lenne szükség a tulajdonosoknak.
A civil szervezetek jobbító szándékú véleménye évek óta hallható, sajnos süket füleknek.

alternat 2011.07.24. 09:11:13

@tengoo: ... de előtte megkeresni a rongálókat! Kéz, láb eltörés, és az ország máris keresett ezermilliárdot.
Remélem nem hiszed, hogy ez természetes elhasználódás.

danaé 2011.07.24. 09:13:36

@Vélekedés: ha jól tudom Lendvai Ildikó az országgyűlési képviselője Budafoknak - vagy legalábbis évekig az volt, nem tudom körül nézett a lakóhelyén?

ehja 2011.07.24. 09:51:04

Törley bácskai sváb volt. Amúgy mióta építenek maguknak keresztel és Krisztus képekkel kápolnát? A zsidók Dávid csillagot raknak a zsinagógára és Jézus sem része a hitüknek. Szóval nem ártana gondolkodni de persze zsidózni mindíg egszerübb.

ehja 2011.07.24. 09:52:42

@danaé: Gondolom a "nyóóóóc év" alatt a mostani fityiszes képviselőnek sem volt ideje körülnézni. Vagy most meg fonstosabb a debreceni stadion neki mint a saját kerülete?

be smog free 2011.07.24. 10:04:07

Apja, Schmierl Valentin (1823-1900) volt, aki miután részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharc küzdelmeiben, nevét Törlei Bálintra magyarosította. A magyar név kiválasztásában szerepet játszott, hogy eredeti német neve, Schmierl, a schmieren-bõl illetve a streichen-bõl származik, ami annyit jelent, mint kihúzni, törölni (Törlei). A vadászhadnagy Törlei a szabadságharc leverése után követte Kossuth Lajost a törökországi Sumlába az emigrációba, ahol az érdemes honfi Kossuthtól írásos dicsérõ elismerést kapott. Törlei Bálintnak és feleségének, bajsai Vojnits Máriának három fia volt: Antal (1853-99), Gyula (1855-1934) és József (1858-1907).

Szóval most már akkor kiderült, nemhogy zsidó nem volt, hanem apja szabadságharcos - ez az ország egy rohadt nagy szemétláda a politikusaival együtt, legyen az bal vagy jobb oldal, hogy így bánik el egy emberrel, aki csak tett Magyarországért. Fosevő patkány magyar politikusok...rohadjanak meg

Anti Anyag (törölt) 2011.07.24. 10:06:51

@ehja: Ez kb. olyan, mintha nagymamád sírjának gondozását a helyi önkormányzati képviselőtől várnád el. Tetézve azzal, hogy te a nagyszüleid által alapított cégből éldegélsz.

Ez a pezsgőgyár tulajdonosainak a dolga és elég jól jellemzi őket, hogy magasról szarnak bele.

Anti Anyag (törölt) 2011.07.24. 10:10:44

Azért van pofájuk a weblapjukra írni, hogy "hagyomány és minőség", sőt a képtárban ott az alapító fotója is.

www.torley.hu

atka44 2011.07.24. 10:26:15

Nálunk mindig mindent elherdáltak, tönkretettek, azért maradt olyan kevés középkori műemlékünk is. inkább megvárják míg szétmállik, aztán lehet dózerolni. rengeteg ilyen van az országban. már kételkedem abban is, hogy az osztrákok robbantották fel a várakat. a Felvidéken és Erdélyben megmaradtak, itt inkább szétlopkodták, majd elhordták a köveket is.

benkoo 2011.07.24. 10:39:19

na a jobbik erre pazarolja az energiáját, meg a gárda.
újítsák fel!kár érte.

danaé 2011.07.24. 10:56:10

@ehja: nos, aki ott van annak kutyakötelessége a választókörzetének figyelemmel kísérése, az nem mentség, hogy most más a képviselő. Lendvai hosszú évekig jól megélt a választóiból és nem választóiból

Dr. Panasz Muki 2011.07.24. 11:08:27

@danaé: erre az utolsó kommentre válaszolnék. Nekem, mint ott lakónak ezerszer fontosabb, hogy iskolákra, közlekedésre, biztonságra és egészségügyre költsék a pénzem, semmint egy síremlékre.
Azt olvastam, hogy a mauzóleum a római katolikus egyház tulajdona, őket kell megszólítani.

Elemer 2011.07.24. 11:12:51

Én jópár évig éltem budafokon és nagyon szomorúan láttam, hogy mennyire nem történik semmi abban a kerületben, köszönhetően a pártállástól függetlenül tehetségtelen és korrupt városvezetésnek. Mondjuk miért is lennének különbek a politikusok, mint az emberek, akik megválasztják őket? Elég csak az itteni kommenteket elolvasni. Butaság, irigység, hőbörgés. A legviccesebb, hogy még le is zsidózzák szerencsétlen Törleyt, aki Budafok akkori lakosságának a többségével együtt sváb volt. Még most is sok sváb van Budafokon, érdekes, hogy pont a jobbikosok nem tudják, amikor a pártnak is éppen ott van az egyik legnagyobb bázisa. Persze inkább nézzük, hogy rohad szét egy valamikor gyönyörű épület és vele együtt az egész város, csak nehogy felújícsák má azoknak a zsidóknak!

glocner 2011.07.24. 11:21:38

A Törley gyár német tulajdonosát gondolom legkevésbé sem érdekli a történet...

Elemer 2011.07.24. 11:28:24

@efeszrobi: pont ez akartam még írni, hogy sokan valamiért azt hiszik, hogy valami harmadik, negyedik generációs törley aranyifjú a cég tulajdonosa, aki nem törődik a nagyapja/ükapja sírjával, csak bezsebeli a nagy zsét. Egyébként szerintem elsősorban nem is kegyeleti okokból kellene rendbehozni, hanem azért, mert szép, ráadásul egy jól látható helyen van a domb oldalán. Persze Panasz Mukit is megértem, de gondolom ő sem hiszi azt, hogy az iskolák, közlekedés stb. támogatások miatt nem újítottak fel semmit (az önkormányzat épületén kívül) az elmúlt 20 évben.

Ibn al-Haiszam 2011.07.24. 11:31:24

@webnazi: Látsz egy német családnevet és rögtön zsidózol? Te jutalomfalatokat kapsz ezért? Szerencsétlen kis szolga vagy te baze'...

Jankanéni 2011.07.24. 11:34:53

Szégyen!!!!
Ha módom volt rá Törley pezsgót vettem. Eddig...
Elképesztő ez az érdektelenség.

monyon le 2011.07.24. 11:37:35

@Panasz Muki: eléggé szűk látókörrel rendelkezel, ha csak a iskola, közlekedés, biztonság és egészségügy háromszögben látod a "pénzköltés lehetőségét"!
Az a síremlék is a történelmünk egy része. Nem egy múlti márka építéséének hozadéka. HA pedig Budafoki vagy "lokálpatriótaként" büszke kell hogy legyél lakókörnyezetedre. A történelmet nem mi írtuk, de nekünk kell megőrizni azt.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.07.24. 11:41:21

@monyon le: Persze, csak kérdés, hogy ki állítsa helyre. Egy üzemnek semmi szüksége mauzóleumra. Az önkormányzatra és az államra hárulna szerintem inkább ez a szerep: felújítani, és rendben is tartani. Az altemplomot használhatná az egyház, a sírboltot helyreállítás után látogathatóvá lehetne tenni, a kertben akár bizonyos rendezvények is megtarthatók lennének - a jó ízlés keretein belül maradva. Nem mondom, hogy önfenntartóvá lehetne tenni egy mauzóleumot, de azért ennél többre hivatott az épület, az tuti...

monyon le 2011.07.24. 11:54:43

@fovarosi.blog.hu: A pezsgőpincészet Kft. 2010-es árbevétele 16,4 Milliárd forint. Társadalmi felelősségvállalásuk = 0. Itt a hiba. De a Kft. alapköveit, nem a jelenlegi cégvezetők / tulajdonosok rakták le, a márkát, nem ők építetek fel. Viszont a hasznát ők élvezik!
Fejlett gazdasággal és cégtörténelemmel rendelkező vállalkozások nagy hangsúlyt fektetnek elődeik által létrehozott értékek megőrzésében, amiből még plusz bevételi forrást is teremtenek! De a Törley ingatlanok (kastély, pálmaház, kripta...) látszik hogy senkié, nincs gazdája. Ez az elmúlt töketlen, agy mosott, évtizedeink hozadéka. És még mindig nem tudunk felnőni értékeink megóvására. Leszarunk mindent és mindenkit, az a lényeg hogy legyen "ÁKCIÓ", meg "BÚLVÁR", és mindenkinek a napi betevő barátok közt... ja és CHF

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.07.24. 11:56:34

@monyon le: Persze, a cég is részt vehet a felújításban, de azért annak érdemes lenne utánajárni, hogy most egyáltalán kié ez a telek, és rajta ez az épület? (Fentebb egy komment a romkat egyházat említette.)

2011.07.24. 12:05:16

Az én rokonságom fele Törley- emlékszem, amikor pár éve a "pezsgőlovag" avatásra meghívót kapott a család férfitagja, mindenki más "fontos" és "ismert" médiaszemélyiség volt, és nem is szartak a családtagokra, mindenki fontosabb volt náluk. Már kb. tizen-iksz éve kapunk karácsonykor egy naptárat meg egy Chardonnay Brut-t és csókolom. A család fonyódi villájára sem emlékszik már senki...
Ezek után ez a mauzóleum sem meglepő.

terszim 2011.07.24. 12:08:42

Nagyon tetszik nekem ebben az épületben az, hogy a kupola és az alatta lévő épületrész formája és arányai olyanok, mint egy pezsgősdugó! : )

Elemer 2011.07.24. 12:12:01

@Balatony: pár évvel ezelőtt a munkám során kapcsolatba kerültem a Törley-vel és amikor néhányszor náluk voltam, úgy éreztem magamat, mintha 1972-ben járnék egy nagy állami vállalat termelési értekezletén. Ahhoz képest, hogy ahogy olvasom Törley József meglehetősen innovatív volt, a gyártás és a "marketing" területén, a Törley gyár, mintha bentrekedt volna a szocializmusban.

Gluteus Maximus 2011.07.24. 12:40:46

Csatlakozom "Anti Anyag" kollégához. Törley-t nem, amíg ezt a szégyent helyre nem hozzák.

Gluteus Maximus 2011.07.24. 12:42:24

Ja, amúgy a pezsgőhöz a BB szállítja az alapanyagot. Az legalább egy normális cég.

Gluteus Maximus 2011.07.24. 12:51:51

Tehát ezentúl csak BB-s cucctól fogok berúgni. Meg söröktől. Meg ami jön. De a Törley kizárt. Marad a "Poloszuhoje Szovjetszkoe Igrisztoe". Mielőtt valaki a magyar ipart féltené, az meg Izsákon készül...

innovation 2011.07.24. 18:58:35

Ha ott nincs "üzleti haszna" a hasznosításra, akkor már csak az őrzés miatt is, nem lenne értelme átvinni vmelyik sírkertbe? Ha már szegények csontjai is... Aztán ott újra felhúzni, rendbe tenni, majd magyarázó táblákkal ellátni... Hm?

glocner 2011.07.25. 11:08:30

@Gluteus Maximus: a BB-nek is ugyan az a tulajdonosa mint a Törleynek..

ügyelő 2011.07.25. 11:23:07

A tulajdonos a római kat. egyház,az épületet áthelyezni pedig -a tulajdonjogokat nem számítva- műemlék-volta miatt nem lehet.

innovation 2011.07.25. 13:08:21

@ügyelő: A műemlék attól még műemlék marad, hogy őrzik a továbbiakban és vigyáznak rá.

ildsisy 2011.07.26. 08:03:29

Szomorú ahogy kinéz! Érdekes épület, nem is tudtam, hogy létezik... köszi a posztot.

zazika 2011.08.26. 15:20:05

A szégyen az az, hogy a kis suttyók "kidekorálták". Odáig fajult a társadalom, hogy lassan senki nem tanítja meg a gyerekeinek, hogy a felmenőinket tiszteljék. A sok paneproli azt sem tudja, (és nincs is igénye rá, hogy tudja), ki volt az Törley. Így nem is tudja megtanítani a fiának-lányának, hogy ugyan ne graffitizzen tele egy síremléket. Gondolom azok "gyermekei" lehettek, akik anno feldúlták a kriptát, kiszórták a csontokat. Undorítóak az emberek. Nem tiszelenek semmit és senkit, de méltatlankodni azt mindig tudnak, ha pl csak két percet késik a busz, és hasonlók. 99% nem gondolkozik, hogy mi miért van.

Arról van szó, hogy a forradalom után szétverték a mauzóleumot és azóta SENKI nem tett semmit.Az meg valam fertelem, hogy különböző pártok hívei itt egymásra mutogatnak, hogy a Lendvai Ildikónak, meg hogy a fideszes városvezetésnek kellett volna-e rendbe tetetni. Vajon 1957 óta hány vezetése volt a településnek, majd a kerületnek? Okoskák, akik itt egymásra mutogattok! Ti is ugyanolyan sötétek vagytok, mit az a hülyegyerek, aki lezsidózta Törley bácsit...

Aki meg itt lakik, elhiszem, hogy nem erre akarja költetni az adóját. Igen, van kultúra is, de a gyereket asszem többször kell orvoshoz vinni, mint egy síremléket meglátogatni. Ez nem azt jelenti, hogy hagyjuk meg az enyészetnek, nyilván. De miért kell b*szogatni, ha ő csak normálisan szeretne élni? Aki őt leoltotta, pont olyan építő jellegű dolgot bírt mondani, hogy a zp helyére állítsunk országzászlót. Persze, az kell a népnek, véletlenül sem valami olyasmi, amit "használni" is tudna...
És hangsúlyozom: Elsősorban! Itt pedig még az alap dolgok is hiányoznak...

Gluteus Maximus 2011.10.11. 15:37:02

efeszrobi. Igaz, el is felejtettem, a Henkell Söhnlein Hungaria Kft. Ez alakult át Törley Pezsgőpincészet Kft -vé...

Arany István 2014.07.13. 12:24:07

Valóban elszomorító állapotban látható a Mauzóleum . Igazán tehetne ellene a gyár,nem csak a hírnevet használná.Gondolom a bevételből fordíthatnának a felújításra!!!

altimus 2019.04.13. 20:28:09

5 eve nem szolt hozza senki, azota a mauzoleum allaga tovabb romlott sajnos.

Tegyuk hozza a tortenethez, hogy a mauzoleum es a telek _egyhazi_ tulajdonban van, a mo-i katolikus egyhaze. Aze az egyhaze amelyik sok-sok milliard forint allami tamogatast kap evente es 2010 ota kulonosen szepen ki van stafirozva az allami penzzel. Amennyiben az egyhaz nem ohajt ezzel az epulettel foglalkozni kotelesseguk lenne visszaadni azt az allamnak.

A Torley pezsgogyar (szomszedos telephely, telek ...) mai tulajdonosa a Hankel ceg. Tulajdonkeppen valahol erkolcsi kotelesseguk lenne ennek az emlekhelynek a melto megorzese. Ha a teljes kulso es belsi felujitast nem is tudjak vallalni legalabbis az allagmegorzest biztosithatnak a tisztesseg okan. Ha mar egyszer a markanevet hasznaljak.

Amugy az epulet fantasztikus, es a belso szecesszios falfestesek rendkivul erdekesek voltak.

Mo-on ket nem temetoben allo jelentosebb mauzoleum van. Az egyik a Zsolnay mauzoleum, amit a Zsolnay negyed felujitasakor felujitottak es megmentettek. A masik ez a Torley mauzoleum. Megerdemelne a teljes restauraciot, helyreallitast.
süti beállítások módosítása