Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Ötven éve írták - 1967 október

2017. október 06. - fovarosi.blog.hu

Megjött az első Ganz villamos. Felépült az első, földgázzal fűtött új társasház. Ingyen szállított házhoz a Csemege az ábécéből. Így éltünk ötven évvel ezelőtt Budapesten.

Október 1: Próbaúton az új típusú csuklós villamos. A Ganz Villamossági Művek és a Ganz-MÁVAG megkezdte az új típusú csuklós villamoskocsik sorozatgyártását. Az első négy kocsi a szombatra virradó éjszaka a 28-as vonalán sikeresen tette meg próbaútját. A 26 méteres kocsiban 265-ben férnek el, de akkor sem túlzsúfolt, ha 300-an szállnak fel. Az utasok számára egyszerre öt ajtó nyílik - villamos vezérléssel. A fékek ugyancsak villannyal működnek. Nyáron a jó szellőzést az ablakok mellett ventilátorok szolgálják. A kocsi a többi villamos 45 kilométeres sebességével szemben 60 kilométeres sebességre is képes.

fovarosi.blog.hu: GanzICS-3730-Regi1-villamosok.hu - indafoto.hu

Az elkészült kocsikat néhány héten belül a 2-es villamos vonalán helyezik üzembe, ugyancsak itt közlekedik majd az a további hat kocsi is, amelyet az év végéig helyeznek üzembe. (Népszabadság, kép: villamosok.hu)

fovarosi.blog.hu: 196710-SzigoruanEllenorzottVonatok-Plakat-grofjardanhazy - indafoto.hu

Október 1: Felállítják a közlekedés magyar úttörőinek szobrát a Városligetben. Szemközt az újjáépített Közlekedési Múzeummal, a Városliget egyik fasorában még az ősszel átadják a magyar közlekedés nagyjainak szoborsétányát, a margitszigeti Művészsétány mintájára. A későbbiekben továbbfejlesztésre kerülő mellszobor-sorfal egyelőre nyolc (öt kő és három bronz) műből áll majd.
A sort Clark Ádám portréja nyitja meg, Borics Pál alkotása. Itt kerül elhelyezésre a nemrég elhunyt Sóváry János szobrászművész Kandó Kálmán-mellszobra. Horváth János Zelovich Kornélnak, a magyar vasúttervezés megteremtőjének képmását készítette el. Záhorzik Nándor a híres aerodinamikus, Martin Lajos professzor, Vasas Károly pedig a világhírre szert tett motorkonstruktőr, Csonka János szoborportréját alkotta meg. Az első alumínium léghajó megépítőjének, Schwartz Dávidnak a megörökítője Nagy István János. Vízszabályozásunk atyjának, Vásárhelyi Pálnak mellszobrát Szomor Lajos alkotta meg, Jedlik Ányos fizikus - a dinamó feltalálója - képmását pedig Szabó Edit szobrászművésznő. (Népszabadság)

Október 4: Magyar tervezésű áruház Leningrádban és Moszkvában. A napokban adják át a Leningrádban és Moszkvában azt a két modern, nagyméretű élelmiszerkereskedelmi kombinátot, amelyeknek tervezése, kivitelezése és berendezése magyar dolgozók munkája. Mint fővállalkozó, a Kereskedelmi Beruházó Vállalat kapta a megrendelést e létesítmények kivitelezésére. A megbízás alapján a KERTI végezte a tervezést, a berendezéseket a Kereskedelmi Asztalos- és Lakatosipari Vállalat, a MIRKÖZ, a Jászberényi Hűtőgépgyár, a Kereskedelmi Hűtőgépgyár és a Csemege Élelmiszerkereskedelmi Vállalat készítette. A leningrádi önkiszolgáló élelmiszeráruház eladóterülete 1250 négyzetméter, és a 100 000 lakosú Novi Izmailovszkij kerület élelmiszerellátása a feladata. Moszkvában a Himki Hovrino kerületben, egy 150 000 lakosú lakótelep központjában építeték a kétszintes élelmiszeráruházat 4400 négyzetméteres területen. A megrendelők elégedettek a magyar mérnökök és fizikai dolgozók munkájával. (Magyar Nemzet)

Október 4: Az Országház homlokzatának új ékességét, egy kődomborműves magyar országcímert elkészítették a Kőfaragó és Épületszobrászati Vállalat dolgozói. A 25 mázsás címer az Országház oroszlános főbejárata fölötti oromzatra, a régi bronzcímer helyére kerül. (Magyar Nemzet)

fovarosi.blog.hu: Astoria-1960asEvek-Terv - indafoto.huOktóber 4: Az év végéig elkészül a földalatti állomás az Astoria szállónál. A földalatti Astoria állomásán rendkívül fontos, nagy szakértelmet és főleg türelmet igénylő munkálatokat végeznek: szigetelnek. A 120 méter hosszú állomást részben vasbetonból alakították ki, ennek a szigetelése úgy történik, hogy a vasbeton falakat hézagmentesen 4 milliméter vastagságú vaslemezzel "tapétázzák", a vaslemezt pedig kívülről a korrózió, a rozsdásodás ellen cementréteggel védik. Torkrétberendezéssel a lemezre lövellnek cementet. A felszínről ferdén a mélyállomásig húzódó mozgólépcső-alagutat tübbingekből - öntöttvas elemekből - képezték ki. Ezen nem bír áthatolni a víz, ellenben a csavarok mellett átszivároghat, éppen ezért a tübbingfalból folyamatosan minden csavart kiemelnek, a csavaranyák alá műanyag szigetelőgyűrűt helyeznek el, s így megakadályozzák az esetleges szivárgást. Az Astoriánál, a Rákóczi út tengelyében évekkel ezelőtt, az aluljáró építésével egyidejűleg hatalmas körcsarnokot is lesüllyesztettek közvetlenül a felszín alá; ezt rhepanol nevű műanyag szigetelőfóliával borítják. A szakemberek véleménye szerint mind a mély, mind a mozgólépcső-alagút, mind pedig a felszín alatti körcsarnok szigetelési munkálatait még az idén befejezik. (Népszabadság)

Október 5: Átadták az Országos Munkaegészségügyi Intézet új szárnyépületét. Az Országos Munkaegészségügyi Intézet szárnyépületét szerdán átadták rendeltetésének. Dr. Tóth Béla egészségügyi miniszterhelyettes beszédében hangsúlyozta, hogy a mintegy húszmillió forintos költséggel épített és korszerűen felszerelt szárnyépület több mint kétszeresére bővíti az intézet munkalehetőségeit. Mód nyílik a munkaártalmak megelőzésében jelentős új kutatási ágak művelésére, például a zajártalommal kapcsolatos vizsgálatokra, a kísérleti élettani vizsgálatokra, a biokémiai izotópvizsgálatokra. (...) (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: Metro2-1967-DunaAlattiAlagutfuras - indafoto.huOktóber 6: Fúrótorony - a Duna közepén. A budapesti metró építői nemsokára megkezdik a Duna alatti vonalszakasz kiépítését. Az építés megkezdése előtt talajminták százaiból következtetnek a Duna mederszintje alatti geológiai és talajmechanikai viszonyokra. A fúrótornyot a FAV geodéziai osztályának munkatársai a pesti oldalról műszerekkel állítják be. Mérés közben rövidhullámú rádiótelefonon biztosítják az összeköttetést a pontonon álló fúrótoronnyal. (...) (Népszabadság)

Október 7: Többszöri módosítás után elkészült a Viziváros és a Rózsadomb fejlesztési terve. Több módosítás után elkészült a Viziváros rekonstrukciójának és a Rózsadomb beépítésének a terve. (...) Az első rendezési terv még 1958-ban készült és akkor több magasházat akartak telepíteni a Viziváros területére. A részletes vizsgálat során azonban kitűnt, hogy a magasházak nem illeszthetők be a dunai látképbe, a Viziváros szerkezetébe. Ezért a tervet átdolgozták. A második változatban már csak 3-4 emeletes épületeket javasoltak, amelyeket OTP öröklakásos házak formájában akartak megépíttetni. Az OTP azonban nem tartotta gazdaságosnak az alacsony házakat, ezért újból átdolgozták a tervet és most már magasabb lakótömböket javasoltak. Ezt az utóbbi megoldást az illetékes szervek elfogadták és ennek alapján a Fővárosi Építőipari Beruházó Vállalat elkészítette a berházási programot. E szerint a Viziváros II. kerületi részén 1972-ig 2151 lakás épül, megfelelő évi eloszlásban. 205 lakás már elkészült. Tekintve, hogy a kijelölt területen körülbelül 600 lakást kell szanálni, végeredményben a rekonstrukció során 1551 lakással gazdagodik a Viziváros. (...) A távlati közlekedési terv számol egy, a Duna alatt átvezető gyorsforgalmi autóút létesítésével, amelyet a Csalogány utca kiszélesedő szakaszán vezetnének fel. (...)

fovarosi.blog.hu: CsaloganyUtca-1971Korul-fortepan.hu-98078 - indafoto.hu
Csalogány utca, 1971 körül. (fortepan.hu, 98078)

A Törökvész úti területen, amely mintegy 50 hektár, 1100 lakás építhető. Az OTP már megkezdte egy 300 lakásos mintatelep építését, amely a jövő év első negyedében befejeződik. A Csatárka úti terület körülbelül 35 hektár és itt 1400-1500 lakás építését tervezik. (...) Az OTP társasházakkal építi be a kiszemelt területeket és az ütemterv szerint 1975-ig készül el a 2500 lakás. (...) (Magyar Nemzet)

Október 10: Premier az Egressy téren - "Vizsgáztatták" az új lakótelep első házát. Premier zajlott le tegnap Zuglóban az Egressy téren: megtörtént Budapest legújabb lakótelepén az elsőnek elkészült épület műszaki átvétele. A 2-E számozású lakóházban - vagy ahogy még néhány napig nevezik: a "premierépületben" - 45 összkomfortos, egy-, két- és háromszoba-hallos családi otthon kapott helyet. A ház külön érdekessége: az első új lakóépület a fővárosban, amelyben földgáz szolgáltatja a fűtést. (...) 1969 őszére kellene teljesen elkészülnie az Egressy téri lakótelepnek, de a jelek szerint a 809 családi otthon fél évvel korábban megtelik. (...) (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: UjpalotaiLtp-RendezesiTerv-Budapest-1973-12 - indafoto.hu
Újpalota rendezési terve, 1973

Október 11: Új városrész épül tizenegyezer lakással a XV. kerületben. Elkészült Mester Árpád és Tenke Tibor, a BUVÁTI mérnökeinek munkája nyomán a XV. kerületi Páskom-ligeti új, 11 ezer lakásos városnegyed terve, amelynek jóváhagyásával már foglalkozik a Fővárosi Tanács építészeti és városrendezési osztálya. Az elképzelések szerint az új városnegyed építését 1969-ben kezdik meg, 1968-ban a tereprendezésre és a közművek fektetésére kerül sor és a 3. számú, Pest északi határában készülő elemekből alakítanák ki a magas és a középmagas házakat. A terv szerint a lakóépületeket nem a zöld területen elszórva emelik, hanem két, újonnan kiképzésre kerülő főútvonal mellett húzódnak az épületek. Az új városnegyed és a belső városnegyedek közt nagyon jó összeköttetést kell teremteni, hiszen naponta több tízezer lakos utazik a telepről a belső városnegyedbe. A Fővárosi Tanács Közlekedési Igazgatósága tervet dolgozott ki az új közlekedési vonalak kialakítására. Eszerint a Thököly út folytatásaként a Csömöri utat széles főútvonallá építik ki; a Rákos-patak fölött új közúti hidat építenek és felüljáróval hidalják át a vasúti pályát úgy, hogy az új lakótelep és a Baross tér között gyors autóbuszjáratok közlekedhetnek. Ugyanakkor az Erzsébet királyné útjáról a villamosvonalat bevezetik az új lakótelepre. A lakótelepről gyors villamosjáratokkal az utasok egészen a Mexikói út és az Erzsébet királyné útja kereszteződéséig juthatnak el, s ott átszállhatnak a meghosszabbított kis földalattira. A Közlekedési Igazgatóság ugyanis azt tervezi, hogy még a negyedik ötéves tervidőszakban meghosszabbítja a kis földalattit, mégpedig úgy, hogy a Városligeten át kéreg alatt vezeti, átbújtatja a Hungária körúton és a vasúti töltésen, s a szerelvények a Mexikói útnál bújnak ki a felszínre. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: SZOTSzallo-Regi01 - indafoto.huOktóber 13: Gyógyszálló épül a Rózsadombon. A mozgásszervi és reumás betegségben szenvedők gyógyítására új gyógyszálló épül Budán, a Rózsadombon; építéséhez a napokban kezdték meg a tereprendezést. A Rózsadomb déli lejtőjén a tiszta levegő, a közeli Lukács és Császár fürdő ideális környezetet nyújt a szakszervezeti gyógyüdülőnek. A gyógyfürdőkben kezelt betegeket helyezik majd el a hétszintes, 205 szobás szállóban, ahol összesen 506 vendég minden igényt kielégítő ellátásáról tudnak gondoskodni. Minden szobához fürdőszoba és terasz kapcsolódik, körkilátásos étterem, szabadtéri előadások rendezésére alkalmas tetőterasz, játéktermek, bár biztosít nemcsak pihenést, hanem teljes kikapcsolódást, szórakozást a beutaltaknak. A szálló a Középület Tervező Vállalat tervei szerint épül, s megnyitását 1969 végére tervezik. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: Delta-196710-MagyarNemzetHirdetes - indafoto.huOktóber 14: Színháznyitás a Nagymező utcában. Pénteken kaput nyitott Budapest legújabb és legkisebb színháza, a Nagymező utcai Mikroszkóp Színpad. A "zsebszínház" a Rátkai Márton színészklubban kapott helyet; tenyérnyi színpadát, 150 látogatót befogadó nézőterét a klub helyiségeiből választották le. A színpad első műsorában, az Érem a színházban című összeállításban jelentős részt kapott Shakespeare Lear királyának mikroszkópszínpadi adaptációja. Címszerepében Major Tamás lépett színpadra. A konferanszié Komlós János volt. (Népszabadság)

Október 20: A kelenföldi lakótelep 2500 lakásába és a területen levő több munkásszállásba még ebben az évben bekötik a távfűtést és a melegvíz-szolgáltatást. A távfűtési vezetékrendszer a Kelenföldi Hőerőműtől indul ki és ellátja majd a környék gyárait, ipartelepeit. A kivitelezést az ÉVM Mélyépítő Vállalat végzi, szoros együttműködésben a terveket készítő Energiagazdálkodási Intézettel. (Magyar Nemzet)

Október 22: Újpesti kórház névvel önálló egységként egyesítették a IV. kerületi tanács kezelésében levő Árpád Kórházat és a Károlyi Sándor Kórházat. (Magyar Nemzet)

Október 24: Madártani múzeum létesül Budán. A Szabadság-hegyen, a XII. kerületi Költő úton - Jókai egykori nyaralója helyén - befejezéséhez közeledik a Madártani Intézet és az Országos Természetvédelmi Hivatal új székházának építékezése. Az épület kap helyet majd hazánk legnagyobb múzeumjellegű, állandó madártani kiállítása, ahol kétszáz négyzetméternyi területen bemutatják a Magyarországon fellelhető háromszáz madárfaj példányait. (Népszabadság)

fovarosi.blog.hu: Hazgyar-Obuda-1970esEvek-fortepan.hu-84856 - indafoto.hu
Házgyár Óbudán, 1970-es évek. (fortepan.hu, 84856)

Október 29: Jelentés a három házgyárból. Csaknem minden második új budapesti lakás "bábája" a 43-as Állami Építőipari Vállalat, amely egyszersmind három budapesti házgyár gazdája is. (...) A 2-es számú, Larssen-Nielsen dán házgyár indítása megkésett, az üzemi próbák egy műszakban, november közepén kezdődhetnek csak el. A dolgozók vállalták, hogy a jövő év első negyedére pótolják a késés okozta kiesést, s így nem lesz akadály annak, hogy 1968-ban - részben Újpesten és az Árpád-híd pesti oldalán, részben Csepelen - felépüljön hét 132 lakásos épület. Jó ütemben haladnak a munkálatok a 3-as számú szovjet házgyár telepén, ahonnét évente 4200 lakás kerül majd ki. 1969 második felében kezdődik meg a kísérleti gyártás. 1970-ben már 7700, 1973-ban pedig tízezer házgyári lakást szerelhetnek össze a fővárosban, többet, mint amennyit jelenleg házgyári elemekből és hagyományos építőanyagokból összesen készítenek. (Népszabadság)

Október 31: Bővülő áruválaszték - Új ABC áruházak. Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg a Csemege Élelmiszer-kereskedelmi Vállalat. Ebből az alkalomból, valamint a várható ünnepi csúcsforgalommal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón elmondották, hogy november 6-7-re, továbbá a közelgő névnapokra - Erzsébet, Katalin - és karácsonyra, elsősorban ajándékozásra alkalmas cikkekből, díszdobozokból, édességekből és likőrökből az eddigieknél is nagyobb választékot biztosítanak, többet új csomagolásban. Az ünnepi időszakra megerősítik házhoz szállító szolgálatukat. Budapesten a 180-000 központi telefonszámon közvetlenül, de ezen kívül is minden budapesti és vidéki boltban vesznek fel rendelést és az árut a kívánságnak megfelelő időpontban, a vásárolt összegtől függetlenül, díjmentesen házhoz szállítják. Ismertették a hálózatfejlesztési terveket is. A napokban megnyílt soproni ABC áruházon kívül Salgótarjánban is élelmiszer-áruház nyílik januárban, míg a szabadság-hegyi ABC-üzletet a jövő év tavaszán adják át. 1970-ig ABC-áruház épül Újpesten, Pasaréten, a kelenföldi lakótelepen, Veszprémben, Nyíregyházán, Dunaújvárosban, Zalaegerszegen és Nagykanizsán. (...) (Népszabadság)


A cikksorozat összes megjelent tagja itt olvasható.


További érdekességek, aktuális infók Budapestről a Fővárosi Blog közösségi oldalain - kattints a logókra!

twitterlogo.jpgfblogo.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lutria 2017.11.05. 16:03:32

A Csalogány utcai képen látható házban lakott Psota Irén az egyik felsőbb emeleten.
süti beállítások módosítása