Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

Budapest legszexibb irodaháza

2010. szeptember 25. - fovarosi.blog.hu

"A minden régvolt szép és minden új csapnivaló
jelszava tömegkommunikációs eszközeink kétes
eredményű kedvence lett." (Finta József, 1985)

Cikksorozat Finta Józsefről

Valamikor két kisebb ház állt azon a saroktelken, ahol az Andrássy út, a József Attila utca és a Bajcsy-Zsilinszky út találkozik. Aztán a második világháborúban ez a ház elpusztult. A nagyon nehéz helyszínre már a 30-as évekeben is írtak ki városrendezési pályázatokat. A helyére a 80-as évek második felében került új épület. Az irodaház viszonylag kis léptéke ellenére ügyesen old meg egy nagyon nehéz helyszín adta problémát. Itt torkollik be az Andrássy út, amelynek túlsó végét a Hősök tere elegánsan zárja le, itt azonban egyszerűen csak belefut a forgalom a Bajcsy-Zsilinszky útba, a Károly körútba és a József Attila utcába. Karinthy írta: "az Andrássy út a milleniumi emlékműnél kezdődik és egy kalapüzletben végződik." A feladat tehát nagyon nehéz volt: egy saroktelken kellett olyan épületet megvalósítani, amely megfelel az Andrássy út torkolatának is, a Bajcsy-Zsilinszky utat is elkezdi az Erzsébet tér után, és az Andrássy felől a József Attila utcába is "átvezet". A megvalósult ház a kapcsolatok, illeszkedések iskolapéldája. Városszerkezeti, városformáló szempontból Finta ezt a házat vallja legjobb épületének.

fovarosi.blog.hu: 1989-es kép 1989-es felvétel az irodaházról

Az udvarba eredetileg egy passzázs került volna, amely az Alpári Gyula utca egyik házának klasszicista udvarába vezetett volna át. Az első emelet galériájába kerültek volna a konferenciatermek, tárgyalók. Már a kiviteli tervek készültek, amikor a megrendelő még egyet csavart a projekten, mert még több irodát akart. A konferencia zóna a földszintre került, a passzázs ötlete meghalt. Annak idején pénz híján került beton homlokzat a díszesebb és tartósabb gránit helyére, ami azóta még be is koszolódott a hatalmas gépjárműforgalomban. Ha valamihez hozzá lehetne nyúlni a házon, talán ezzel kellene leginkább kezdeni valamit.

A ház négy építészeti elemből, részből áll össze. Finta így mesélt erről könyvében: "Ezért osztódik föl az épület négy építészeti elemre. A József Attila utcán (...) íves és tömör részre, a negatív formára, a behasításra, amely ugyanúgy önálló forma. Tehát az üveg előcsarnok félköríves beharapására. Utána arra a toronyelemre, amely valóban azért készült, hogy a Bazillika tornyainak és kupolájának mintegy vizuális villámhárítója legyen. Tehát azt a bizonyos cizellációt, amit ez a ház a Deák tér felől elvág, egy elemmel levezessem a földre. A Bajcsy-Zsilinszky út felé a ház legpuristább homlokzata jelenik meg, amely már a klasszicizáló épülettel tart rokonságot. Négy formai elem kapcsolódik össze egymással, és próbálja megoldani azt a városszerkezeti, városképi ellentmondást, amelyet az Andrássy út lehetetlen beérkezése eredményez." És tényleg. Nézd meg ezt a házat, kapcsolódik, illeszkedik. De nem alázkodik meg, nem bújik el. És két nagy tömbre osztódásával még a korábban itt állt két kis ház emlékét is felidézi.

A felvételek 2009 telén készültek.

Végül pedig álljon itt Szegő György: Kétnemű ház és androgín mítosz c. írásából egy részlet, amely a házat egészen erotikus szemszögből elemzi: "Az egykori Váczi út és Fürdő utca e saroktelkén két kis ház állott. Finta József olyan épületet tervezett, amely megőrzi ezt a hagyományt. A városnő olyan utóddal gyarapodott, amely a legősibb állapot szent értelmében kétnemű. A jobb oldali tömeg a toronnyal: hímnemű, míg a bal oldalinak szinte öle van. Ez a jelleg külsőben és belsőben is erőteljesen érződik. A bejárathoz vezető íves térfalak és a hallt lefedő dőlt síkú üvegtető összemetsződése a leghagyományosabb nőiség-szimbólumot rajzolja ki. Az üvegtetőt merevítő csőbordázat sugaras kiosztása jellegében emlékeztet az életfa koronájára vagy a fan szőrzetének (pubes crinosa) rajzolatára. A hall belső terében a pillérek és a harántfalakat kiváltó nagygerendák csomópontja is antropomorf jellegű. Az emberi vázszerkezetben csípőcsontból, ülőcsontból és szeméremcsontból álló medence-csont (os coase) éppen összetalálkozásának helyén képez félgömbös bemélyedést, amely képes a combcsont (femur) fejének befogadására. A hallban a harántfalak és gerendák a medencére, az oszloppár a combcsontokra rímelnek."

Gondoltad volna, hogy ez Budapest egyik legszexibb háza? :-)

A Kormányzati Negyed meg nem építése - 2. rész

...meg nem épülésének története - 2. rész


Az első rész itt olvasható.

2007 augusztus 2: az eredményhirdetés pillanata. A zsűri a Nyugati pályaudvaron jelentett be: a győztes tervet a Kengo Kuma - Janesch Péter páros nyújtotta be. Tina Turner rázendít: "Ooooh, you're simply the best..." A második helyezett a Finta Stúdió, a harmadik az Artonic Design pályázata lett. (Fintáék mégis versenyben maradtak: a környezetrendezés terén kaptak feladatokat, természetesen együttműködve Janeschékkel.) Akkor még nem látszott két dolog. Az egyik, hogy a következő évben kitör egy olyan gazdasági válság, ami a tervszámokat a kukába küldi. A másik, hogy a hatodik kerület polgármestere, Verók István hogy fogja végezni.

Tovább

A Kormányzati Negyed meg nem építése - 1. rész

...meg nem épülésének története - 1. rész

Most már tutihótbiztos, hogy nem épül meg soha a Kormányzati Negyed: az ezt óhajtó kormányzat mandátuma lejárt, az új kormány hallani sem akar róla - sőt, per folyik az ügyben. Így véget ért a most következő történet egy remek házról, mely rossz korba született.

Az ötlet nem volt új: lényegében már a rendszerváltás óta lebeg egy kormányzati központ létrehozásának a gondolata a fejekben. Az Antall-kormány, az első Orbán-kormány is felvázolt egy-egy lehetőséget, ötletet. Végül a Gyurcsány-kormány jutott el odáig, hogy pályázatot is kiírjon. Antallék még azért foglalkoztak a kérdéssel, mert látták, hogy a kormányzati szervek lényegében még az előző rendszerből örökölt módon kaptak elhelyezést, de az új struktúrába ez már nem illett bele. A Horn-kormány az Expó lemondása után annak területére tartott elképzelhetőnek ilyen negyedet. Az első Orbán-kormány alatt az Értéktérkép Kft. és a ZDA építész stúdió készített tanulmányt a negyedről. Három variációt dolgoztak ki, ezeknek csak az egyike javasolt új negyedet - lehetséges helyszínként Vizafogót, a Váci út egy szakaszát, a mai Milleniumi Városközpont területét, és Észak-Csepelt említve. Tovább nem léptek. A Medgyessy-kormány idején az ügy parkolópályára került. Aztán jött a miniszterelnök-váltás, és nem sokkal ezt követően Gyurcsány bejelentette a "KN" megépítésének ötletét.

Tovább

Sisi Tower 100

Vajon hogy hívnák az Erzsébet-kilátót, ha ma épülne fel? Sisi Tower? Elisabeth Panorama Service? Lizi Kukkoló? Annak kapcsán jutott ez eszembe, hogy ma, 2010 szeptember 8-án lett 100 éves a kilátó.

A János-hegy másik turistacsalogató látványosságáról, a Libegőről nemrégiben volt szó annak 40 éves évfordulója kapcsán. Most pedig az Erzsébet-kilátó lett szülinapos - nem is akármilyen, hanem százéves!

1882-ben Erzsébet királyné többször is ellátogatott ide. Akkor még csak egy fa állványzat szolgált kilátó gyanánt, de Sisi így is el volt ragadtatva. "Csodálom az embereket - mondta -, miért mennek oly messze vidékre nyaralni, mikor e hegyek s az itteni kilátás kiállja a versenyt a legszebb világrészletekkel." A tengerszint felett 529 méteres magasságban épült fel a kilátó - Budapest legmagasabb pontja ez. Már 1885-ben felmerült, hogy a fa állványzatú kilátót egy állandó, kő építésűre kellene cserélni, ám a megvalósulásra egészen 1910-ig kellett várni. (És akkor mondjátok, hogy lassan épül a 4-es metró :-) )

Tovább

Szabadság tér 17.

Augusztus közepén ismét bent járhattam a volt MTV székházban a Szabadság téren. Alpár Ignác Tőzsdepalotája tetszőleges időpontban képes lenyűgözni: olyan méretek vannak ott, mintha egy fáraónak építkezett volna. A ház születésének történetét, a Tőzsdepalota leírását itt kéretik majd itt elolvasni, most ezt a részt itt átugorjuk, és a tévé-sztorira koncentrálunk. Tessék az öveket bekötni, jó hosszú cikk következik!

Tovább
süti beállítások módosítása