Fővárosi Blog

Fővárosi Blog

4-es metró: Hogy állnak a Kálvin téren?

2012. május 22. - fovarosi.blog.hu

A KÉK jóvoltából, a "Betonretró - Betonjövő" programsorozat részeként 2012 május 5-én megnézhettük a Kálvin téri metróállomást. Ami alapból nem lenne nagy kunszt, tíz- és tízezrek járnak oda nap mint nap. De ez most a 4-es metró Kálvin tér állomása volt. Képriport a fekete palánk túloldaláról, 17 méter mélyről.

fovarosi.blog.hu: Metro4-KalvinTer-20120505-01
Az állomás itt is réselt technológiával épült. A peronok 80 m hosszúak ( ez a 4 db. 20 m-es kocsiból álló szerelvénynek felel meg), de még ezeket, a korábbiaknál rövidebb állomásokat is nehéz volt elhelyezni a zsúfolt belvárosi tereken, mivel a résdobozos építési technológiának megfelelően az állomás teljes területén fel kellett nyitni a felszínt. Nyugati végfala egy méterre van a református templomtól. Így már érthető, hogy néhány éve miért volt úgy megtámogatva az egyébként meglehetősen csekély alapozású templom.
Az építkezéskor egy új betonkoszorúval erősítették meg az alapozást.

fovarosi.blog.hu: Metro4-KalvinTer-Helyszinrajz Kép: epiteszforum.hu


fovarosi.blog.hu: Metro4-KalvinTer-20120505-02

Az állomásra részben a már meglévő aluljáróból juthatunk le, részben a felszínről liftekkel. így jutunk majd az aluljáró szintjére, ahonnan mozgólépcsők és liftek viszik tovább az utasokat. Ezenkívül a két vonal alatt, a mélyben egy összekötő alagút is épül - hasonlóan, mint a Deák téren a 2-es és a 3-as vonal között. Az aluljáróban üzlethelyiségeket is kialakítottak, és megvan az 5-ös metróvonal tervezett bekötése is.

fovarosi.blog.hu: Metro4-KalvinTer-20120505-03 
A felszín 100,5 méterrel van a tengerszint felett, az állomás 82-83 méteren épült, azaz kb. 17 méteres mélységben. A vonalon van ennél mélyebb állomás is - a Duna közeli állomások fekszenek a legmélyebben. Az összekötő alagútban 69 méternél lesz az átjárás.

fovarosi.blog.hu: Metro4-KalvinTer-20120505-04 
A 2-es és a 3-as vonalak úgy épültek, hogy óvóhelyként is használhatók legyenek. A 4-es metró ilyet már nem tud, viszont minden állomásán liftek segítik majd a mozgáskorlátozottak akadálymentes közlekedését.

fovarosi.blog.hu: Metro4-KalvinTer-20120505-12

A látszóbeton alkalmazása az óriási felületek miatt került előtérbe. A látszóbeton felület szerkezet és felület egyben, így nem kell még burkolóanyagra, ragasztóra is költeni - ami ekkora felületeken jókora költség lenne. Hátránya ugyanakkor, hogy az esetenkénti beázások nyomait magán viseli. A 4-es metró egyes állomásait más-más tervezőgárda álmodta meg, az egyik közös pont az állomások megjelenésében éppen a látszóbeton használata lett.

fovarosi.blog.hu: Metro4-KalvinTer-20120505-05

A Kálvin téri terveket a Palatium Stúdió (Erő Zoltán és Kosztolányi Zsolt) készítették. Az állomás érdekességei a kutyacsontra emlékeztető keresztgerendák. Két sornyi kereszttartót egyesítettek egy "dupla" szerkezetben, így alakult ki ez a forma. Erre azért volt szükség, hogy a kissé szűkös helyen is elférjenek a mozgólépcsők. A keresztgerendák mindegyike 300 köbméter beton felhasználásával készült. Esetleges tűz esetén a füstelszívást vonatok felett elhelyekedő 8 négyzetméteres keresztmetszetű szellőzőcsatornák biztosítják. Az állomáson fellátni majd egészen az aluljáró alsó padlólemezéig - a kettő között "csak" a kitámasztó gerendák sora látszik majd.

fovarosi.blog.hu: Metro4-KalvinTer-20120505-07

Két mozgólépcsőn juthatunk majd le az aluljárószintről az állomás peronjára.

fovarosi.blog.hu: Metro4-KalvinTer-20120505-18

Sajnos a tér felújításakor elmaradt egy olyan sarok kijelölése, ahol felülvilágítóval természetes fény juthatott volna le az állomás terébe, így végül csak mesterséges világítást kap majd ez az állomás. Jelen állapot szerint az állomás építése 2012 szeptemberében befejeződhet - hamarosan elkezdik a padlóburkolatok, korlátok stb. szerelését. A mozgólépcsők fémburkolatosak és üveg korlátosak lesznek, az üvegfalas liftekből le lehet majd látni az állomásra.

fovarosi.blog.hu: Metro4-KalvinTer-20120505-16Az állomás peronján kívül is épültek terek bőven. A liftakna mellett egy lépcsőház is épült - mi ezen jutottunk le a látogatáskor. A peron alatt pedig a vízelvezetés, a mozgólépcsők és a liftek gépészete számára épült egy 2,5 méter magas szint. Ez alatt már csak a 3 méter (!) vastagságú vasbeton alaplemez található. A peronon állva tehát csak kb. 6 méterrel a talpunk alatt kezdődik a talaj.

A 3-as metró tervezésekor a 4-es vonalat még a 3-as alá tervezték, időközben azonban annyit fejlődött az építési technológia, hogy az új vonal a régi fölött haladhat el. Így kevesebb mozgólépcsőzéssel érhetjük majd el az állomást a felszínről.
 

Végül néhány látványterv arról, hogy hogy fog kinézni az állomás, ha elkészül:

fovarosi.blog.hu: Metro4-KalvinTer-Latvanyterv1

fovarosi.blog.hu: Metro4-KalvinTer-Latvanyterv2

fovarosi.blog.hu: Metro4-KalvinTer-Latvanyterv3
Korábbi metróállomás-látogatások: 
Gellért tér, Tétényi út, Bocskai út, Fővám tér, Móricz Zsigmond körtér, Etele tér, Keleti pu., Rákóczi tér. Tényleg, nem tudna valaki szervezni egy látogatást a Népszínház utcához is? :-) 

 
A Fővárosi Blog az alábbi helyeken is elérhető:


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

XII. December 2012.05.22. 09:20:48

A látványterven látható _lefelé_ vezető mozgólépcső hova megy vajon?

Picsasereghajtó 2012.05.22. 10:07:42

"A látszóbeton felület szerkezet és felület egyben, így nem kell még burkolóanyagra, ragasztóra is költeni"

Még szerencse, hogy ilyen jó kis költségtakarékos ez az egész négyesmetró-projekt. Mennyibe kerülne, ha még ilyen extrák is benne lennének, mint például ragasztó? :)

atila68 (törölt) 2012.05.22. 11:11:44

Ez még mindig nincs kész?

hörgőszelep (törölt) 2012.05.22. 11:13:54

Ez kb. akkorra lesz kész, amikorra az M0 köre be fog zárulni.....

proligarcha · http://fityiszt.blog.hu/ 2012.05.22. 11:18:17

lehet fogadásokat kötni mi lesz előbb, 4-es metró vagy Euró :D

OkoskaTo:rp 2012.05.22. 11:21:05

@XII. December: Mint az a cikkből is kiderül, a 4-es metró a 3-as _felett_ megy el. Tehát azok a mozgólépcsők a kék metróhoz vezetnek _lefelé_.

Uva 2012.05.22. 11:27:06

basszus, kb 6 éve van feltúrva a kálvinon minden és ez a szar még csak így áll?!?!

Jokkura 2012.05.22. 11:30:41

és mi a @-nak kell minden "körtefához" megálló ???
Fővám tér és a Kálvin tér között ~ 300 m van.Hosszabb ideig tart le- és feljönni a föld alől , mint végig sétálni ( ja és ott a vitézke játéka,a sárga 47-49 villamos is )
Rákoczi tér - Népszinház u ( egykori Köztársáság tér) - Keleti pu távolság sem egy iszonytató .És még Duna sincs közte mint a Gellért tér és Fővám között.
( Móricz- Gellért - Fővám - Kálvin terek között mennyi is a távolság ==> 4 metro megálló ??):nehogy már a sok pöstinek vizes legyen a laba ...meg hogy indok legyen hova ment el a @va sok hitel/pénz,amit vissza kell fizetni telefonadóban, tranzakciós adóban, dugódíjban, 27% áfában stb...

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2012.05.22. 11:36:27

@Jokkura: Szerintem az úgy szokott lenni, hogy a belvárosban sűrűbben áll meg, a külső területeken meg ritkábban, igazodva a lakósűrűséghez. A 2-es vonalon mennyi a távolság az Astoria és a Deák között? A 3-as metrónál a Ferenciek tere és a Kálvin tér között? (A földalattit már nem is említem, más korszak...)

Yakk 2012.05.22. 11:44:26

@Jokkura: Teljsen igazad van, elég lett volna összesen a Kelenföld, Móricz, Kálvin vagy Rákóczi tér, Keleti, Zugló, Bosnyák. A többi megálló tök fölösleges felszínen egy pillanat alatt ott van az ember, a metrónak az lenne a lényege, hogy gyorsan keresztüljut az ember a városon, nem minden sz*nál megállni. De hát állítólag az állomásépítés ad a legnagyobb teret a pénzlenyúlásoknak ezért kellett ilyen sok...

nemecsek ernő áruló 2012.05.22. 11:49:28

@Jokkura: Hát aki a Fővám térről metroval megy a Kálvinra, az meg is érdemli. A Fővám téren csatlakozik a 2-es villamos, a Kálvinon meg a 3-as metro. Ezért kell mindkét helyen megálló. Mert ennyi erővel a 4-es villamos Mester utca megállója is felesleges volna a Boráros tér közelsége miatt.

GMS 2012.05.22. 12:25:15

úgy szeretem, mikor a vidékiek, meg a más kerületekben lakók eldöntik, hogy a 11-dikben mondjuk milyen a közlekedés/forgalom.... én pontosan ott lakom, sokat használom az ott lévő vonalakat befelé és kifelé is, és nem a volán mögül ítélek. van ráció benne, ahogy megépítették, kb. ugyanannyi, mint a többi metróvonalban (ez többek közt azokhoz is illeszkedik, és nekem mind a kék, mind a piros metrónál vannak olyan szakaszok, amik máig nem logikus vonalvezetésűek, de mára ugye már megszoktuk,és azt tartjuk normálisnak)
ja és a metró a belvárosi szakaszokon minden nagyvárosban sűrűbb - és amiről beszéltek, az mind Budán, mind Pesten a belvárosi rész; nem külső kerületek.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.05.22. 12:27:49

@nemecsek ernő áruló: Igen, szerintem felesleges. Csak azért van, mert ha már az autók miatt úgyis áll a villamos, akkor tegye megéllóban. A 4-6 vonaláról is siámán le lehetne irtani 1-2 megállót...

qwertzu 2012.05.22. 12:28:33

@fovarosi.blog.hu: @nemecsek ernő áruló: A különbség az, hogy a Kálvin tér - Fővám tér távolságot szerintem meg lehetett volna oldani egy megálló két feljáró módszerrel. Móricz - Kosztolány ugyanígy.

GMS 2012.05.22. 12:30:45

ezt a metrót többnyire a munkába járók, vidékről ingázók fogják leginkább használni. nekik a mostani állomásleosztás több vonalról/befelé vezető útról (pl. Etele, Fehérvári) is biztosít átszállópontokat. ők lesznek a többség, és nem azok, akik 1 megállóra hasznáják majd a Kálvin és a Fővám között... a tömegközlekedés nem a turistáknak épül, és nem is a kényelmeseknek. mondjuk ehhez kicsit rendszerben kell látni a dolgokat, meg a csatlakozó járatokat,

Shopping 2012.05.22. 12:30:57

Mióta is van a Keleti pu. Környéke lezárva?.

Ennyi idő alatt a Hoover gátat is fel lehetett volna építeni!

nemecsek ernő áruló 2012.05.22. 12:32:25

@molnibalage: Nem felesleges, ha a Rákóczi térről kívánok eljutni a Lurdy házhoz, ami velem például megtörtént már, akkor kifejezetten jól jön. Ugyanúgy a 4-es metrónál, ha valahonnan a Jászai felől mennék Kelenföldre, vagy a Nagyvárad térről, akkor egyszerűen, könnyedén megoldható.

@qwertzu: Szerintem nem. Annál azért messzebb van.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.05.22. 12:34:25

@GMS: Igen sűrűbb. De nem 300 méteres állomástáv öcsém...

A GE-n lemérve a legkisebb állomástáv is 600-700 méter.

Izo 2012.05.22. 12:41:44

@Jokkura: A Bocskai úti megálló is egy jó nagy ökörség, szintén 300 m-re a Móricztól. A két legközelebbi kijárat lesz vagy 100 m-re egymástól.

nemecsek ernő áruló 2012.05.22. 12:43:41

@qwertzu: "Kicsit gyalogolni kell"
Ugye tudod, hogy ilyen tervezésekbe mindig beleveszik a tranzit-forgalmat is. Túristaként 70 kilós bőrönddel a "kicsit gyalogolni kell" egy elbaszott tervezés eredménye. Egyébként nem értem, miért fáj neked, hogy belvárosban sűrűbben vannak a megállók. Nekem, aki akár naponta fogom használni a vonalat, ha elkészül, nem fáj.

Roy 2012.05.22. 12:49:33

@proligarcha: Egyik se lesz soha. Siralmas az egész metró építés.

Shopping 2012.05.22. 12:50:09

Tényleg nem tudjatok?????

A metró nagyrészt eu-s pénzből épült.
Ők adtak sokmillió eurót, mi adtunk bele kevesebbet.
A kapott összeget el kellett költeni. A megállók száma/ távolsága ennek megfelelően lett kialakítva.

OkoskaTo:rp 2012.05.22. 12:55:33

@Jokkura: És a Dózsa György út meg a Róna utca? A felszínen a piros 173-as busznak kevesebb megállója van a Keleti és a Bosnyák között, mint odalent a metrónak.

OkoskaTo:rp 2012.05.22. 12:56:56

@Shopping: 2008-ban zárták le "4 hónapra". A kötbér egy éven belül elérte a maximumot (ezért a szerződésért sem csuktak még le senkit...), tehát a kivitelezők ingyen használhatják azóta is.

qwertzu 2012.05.22. 13:02:08

@nemecsek ernő áruló: Én is használtam volna, de előbb költöztem el mint hogy kész lett volna. :) Amikor úgy nézett ki a dolog, hogy használni fogom, akkor is ezen a véleményen voltam.

Azért fáj mert:
1. Spórolhattak volna vagy 15 milliárdot, ha kivesznek pár megállót. Hadd fájjon már.
2. 2 megálló minusz az 4-5 perc gyorsulás. Az azért nem kevés.

3. Én ha pl az Aleeba mentem soha nem néztem, hogy 4-es vagy 6-os jön. Belefér.

A kicsit gyalogolni kell az kb. 50 méter plusz. Ennek bele kell férnie 70 kilós bőröndökkel is.

manes 2012.05.22. 13:09:19

"megvan az 5-ös metróvonal tervezett bekötése is. " :D:D:D

Retexis 2012.05.22. 13:10:25

@nemecsek ernő áruló:
'Fővám téren csatlakozik a 2-es villamos, a Kálvinon meg a 3-as metro. Ezért kell mindkét helyen megálló.'

Megáll az új metró középen és a Fővám/Kálvin aluljárókat összekötik az újjal egy aluljárórendszerré.

nemecsek ernő áruló 2012.05.22. 13:20:46

@Retexis: @qwertzu: Számomra sokkal érdekesebb, hogy az emberek azon vannak fennakadva, hogy 450 méter lesz a két állomás közötti alagút hossza (mert ugye a Fővám téri a Duna alatt van) és senkinek nem jut eszébe azon sírni, hogy művészi-jellegű állomások épülnek olyan kidolgozottsággal, ami önmagában kétszeresére emeli az árát minden állomásnak. Nem is tudom, melyik sajtótermék volt, ahol 'panaszkodtak' a felesleges pénzkidobás miatt, nem jut eszembe, hol hallottam/olvastam: "Itt műemlék épül, nem napi használatú kötött pályás állomás"

Retexis 2012.05.22. 13:38:24

@nemecsek ernő áruló:
Semmi baj nem lenne azzal, hogy az állomások szépek és karakteresek, csak legyen már kész. Az hogy műemlék meg majd az utókor eldönti. Így kijelenteni elég ostoba és nagyképű dolog. Főleg akkor, amikor pont a fővámtér közelében rohad széjjel a bálna, ami elég jól jellemzi a magyar viszonyokat.

nemecsek ernő áruló 2012.05.22. 13:43:23

@Retexis: Ahogy semmi baj nem lenne azzal sem, hogy két vonalról is közvetlen átszállási lehetőség van, csak kész lenne már.

Nezumi 2012.05.22. 13:43:48

még a LÁTVÁNYterv is sötét nyomasztó sz@r gusztustalan betonrengeteg minden fantáziát és formát nélkülöző fosch

Jokkura 2012.05.22. 14:03:30

@fovarosi.blog.hu: Igaz,de azt még az "átkos cuclizmus" építette.Ez ugyan nem mentség sok mindenre, de 300 m-re ők sem építettek 2 állomást(legfeljebb 450 m :),:) ).De ebben a fene nagy "sporólós" érában is megfoghatták volna , nem csak burkolaton. Igaz a belváros sűrűbb, de nem kéne ennyire a megállókat rakni. (én szerintem az optimális a Móricztól :Kálvin, (estleg Rákóczi tér) Keleti,Hungária,Bosnyák,Pólus...
A Móricz és Kálvin közt ott a villamos

audion 2012.05.22. 14:36:00

azért kell olyan sűrűn megálló a belvárosban, mert van, aki a kálvinra megy a bosnyákról pl és nem csak a fővámtól a kálvinig. az menjen gyalog, vagy ha nagyon fáj, akkor villamossal. nem csak ez a móricz kálvin közötti szakasz az, ahol fel és leszállnak az utasok. egyebek mellett azért kellett a kálvinra is megálló, mert mertócsomópont lett. a fővámra meg azért, mert Magyaro. egyik legnagyobb és legnevesebb egyeteme + fővámtér piac + villamos átszálló észak dél vonalon...

zsurzsenka 2012.05.22. 14:36:41

5-ös metró???!!!!

Ez eddig a nap legjobb poénja! :)

Adani 2012.05.22. 16:22:34

@Jokkura:

Na igen a 4-es metró a 300m-es állomásközeivel egy nagyon drága második kisföldalatti. Az M2-n a legrövidebb táv a Kossuth-Batsi, kb. 420 m de ott közte van a Duna. A 4-esen meg van több 300m-es állomásköz is, át lehet majd kiabálni a másik állomásra meglátsz egy ismerőst. És igen ezeket úgy kellett volna megoldani ,hogy középen megálló és két oldalt egy-egy kijárat. a Fővám-Kálvin között pl. elég lett volna simán, ha két kijárat lesz egyik ide másik oda, 150 méter gyaloglásba még egy pestinek se kéne belehalni, az Örsön sokszor látom ,hogy egyesek képesek megvárni a 3-qas villamost, hogy azzal menjenek át a tér egyik oldaláról a másikig, pedig gyalog aluljáró mászással sem több egy percnél. A metrónak meg pont nem arórl kéne szólnia, hogy minden nagyobb fánál megáll, arra ott a villamos, a metró az haladjon. Nálunk meg mit csinálnak? A metróépítéssel együtt megszüntették a párhuzamos villamosjáratokat pl .az üllői vagy Rákóczi úton és a metró áll meg minden fánál. Csak akkor még nem szálltak el teljesen, az M3-on sincs nagyon rövid állomásköz, Deák-Ferenciek a legrövidebb ,de az is 450 méter és mindkét megálló forgalma nagy. A négyes meg játékmetró, a nyomvonal is pocsék, megoldható lett volna másképp is jóval olcsóbban, a sok feleslegesé s közel lévő megálló, 20 éve csak épül és milliárdok ömlenek bele. Anno még volt egy olyan mondás, hogy majd akkor lesz kész, mikor a Duke Nukem Forever, de közben a DNF kijött 14 év alatt. ennyi metrónak nem volt elég. Csak abban reménykedhetünk ,hogy bár tovább tart mint 14 év mire elkészül nem lesz olyan szar mint a DNF.

Brail Kast 2012.05.22. 16:36:31

Az 5-os metro majd elkeszul kb. 2040-re... Addigra ez a metro lesz 25 eves.

Circus 2012.05.22. 17:12:34

5. metro = Szentendrei + Csepeli (és a Ráckevei, kérdem én?) HÉV összekötése.
Az nem csak kb 2-3 km lenne? (légvonalban, persze, és hosszában a Duna alatt, + megálló nélkül, plusz levinni a csepelit a föld alá)

Jokkura 2012.05.22. 18:03:38

@Izo: Ok,igazad van,arrafelé nem "terveztem" :) ,most csak a Móricztól gondolkodtam Pest felé. Azt a megállót valahogy a Kosztolányira asszociáltam , nem tudom miért .... :)

Jokkura 2012.05.22. 18:13:00

@OkoskaTo:rp: Azt direkt nem javasoltam.
Szerintem a metronak az lenne a lényege,hogy nagy távolságokat gyorsan tegyen meg.A rövid távolságokra ott a felszíni tülekedés.
Valamelyik észlény úgyis azt szajkozza,hogy élő ember mit keres a föld alatt. Nos,ha már egyszer a saját jószántából lemegy és fizet is érte,akkor mináél hamarabb szeretne a céljához jutni.
Ha meg a katasztrófális védelmi menekülést is figyelembe vesszük, akkor a fennt említett ( "felesleges") állomások helyén lehetett volna vészki- menekülést tervezni,de nem megállót.
Sztem,ha vitéz vitézkén múlna akkor minden megállónál feljönne a földfelszín fölé és ott lenne a egy közös megállóval az adott felszíni járművel ( és még felárat is kérhetne ,mint az világ első földalatti hullavasútja)

Jokkura 2012.05.22. 18:17:21

@Adani: Aha . A Lehel téri is hasonló , a déli oldalál (villamos vá.) lemész a föld alá és ki jössz a Bulcsú(?) utcánál az északi feljárónál, az pont egy vill megálló (volt régebben,most nem tudom,hogy ott is megáll-e )

Jokkura 2012.05.22. 18:24:14

@audion: jaj szegíny bőcsész egyenpistának gyalogolnia kék ~ 300 m ,ajjajj mi lesz így vele, elsatnyult lábacskái nem viszi el azt nehéz fejét...

A banyatankot is el lehet húzni ,de fel is lehet szállni a villamosra vele. És egyáltálán egy nyúgdíjasnak ,hogy lesz annyi pénze (ormányunk gondoskodik arról,hogy ne legyen),hogy egy ilyen szekeret annyi mindennel meg tudjon tömni,hogy ne lehessen vele tömegközelkedni. Az aluljáróba is le ,meg fel kell vinni :) nincs mindenhol MÜKÖDŐ és HAsználható lift :)

ronson 2012.05.22. 18:24:55

Egyáltalán van még ennek a 4-es metró projektnek tervezett befejezési határideje, vagy ilyet már senki nem mer mondani?

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2012.05.22. 18:55:54

MIÉRT VAN A KÉPEKEN CSAK EGY-KÉT MUNKÁS?? MINTHA VALAMI LAKÁSFELÚJÍTÁST LÁTNÉK... Nem csoda, hogy Demszky 3 ciklust megnyert vele és még most sincs kész...

Pekingben évente adnak át egy vagy-két TELJES vonalat, és a csomópontoknál járva minden nap látom, hogy folyamatosan mennek a gépek, sürgés forgás van ezerrel...

Nehogy valaki azt mondja, hogy egy europai országnak és egy FŐVÁROSNAK nincs pénze emberi erőforrásra???

Nyilván hamarabb készen lett volna ha nem egy két szaki ügykodne az állomások építésén. Persze kit érdekel, így többet tudtak lopni, keveset költenek, sokat markolnak, elhúzodik a költségek pedig elolvadnak...

Tősgyökeres budai ill. rózsadombiként szégyenlem, hogy ennyi primitív tolvaj és vidékről felszaladt igénytelen bunkó kezébe került a főváros.

Valaki egyszer elgondolkozott vala azon, hogy hány tízezer fiatal dolgozik és lakik Budapesten akik vagy vidékről vagy rengetegen határontúlról mentek Pestre szerencsét probálni? Ők nem pofáznak vissza, olcsón melóznak és ezzel kiszorították az eredeti népesség egy részét akik emiatt külföldön melóznak vagy állástalanok Budapesten.

Nem véletlen, hogy Pekingben akik nem itt születtek nem sok joguk van. Ha gyereket szülnek, vagy egészségügyi problémájuk van mindenért sokkal többet kell fizessenek, nehezebb állast kapniuk, több adót fizetnek, nem lehet egynél több autójuk stb, rendesen megvan nehezítve az életük és a helyiek előnyt élveznek.

Ez Budapesten miért nincs így?? Nyilván az összes dél vidéki meg erdélyi kiscsaj meg srác Pesten akar dolgozni, lenyomva a fizetéseket. No meg a vidékiek, de ők legalább állapolgárok.

97-ben amikor az RTL Klub elindult, a legtöbb csinyovnyik és titkárnőcske, asszisztens erdélyi meg dél vidéki volt. Minth anem találhattak volna magyar állapolgárokat is... Miért nem volt, lesz törvény ezeknek az embereknek a hátrányba hozására??

Mi előnyöm származik abból, hogy Budapesten születtem- Semmi, és miért nem?? Nyilván nem dolgoznék annyiért mint egy Romániai magyar... akinek a kevesebb is elég. Mire tartjuk a politikusainkat ha se egy kurva metrót nem képesek 20 év alatt megépíteni sem egy szimpla várost épp ésszel irányítani.

Magyarországon nagy volt az életszínvonalbeli különbség a vidék és a város között, ezért kelett volna erre gondolni. Akik a 4-es metrón kellen dolgozzanak, szobákat festenek Angliában vagy alapoznak Németországban...

Rohadjon meg az összes politikus meg a haverjaik...

Vidéki srácok nem höbörögjetek, ha pesten szöletettek volna ti is szerettetek volna előnyt vagy legalább is kevesebb hátráényt élvezni ebből.

Kínában minden jobb. Kína demokratikusabb mint Magyarország, kévén arányaiben SOKKAL kevesebbet lopnak és az ország fejlődik, nem lopják szét az alapokig. It a lehető leggyorsabban felépítik a metrót, pedig uniós támogatást sem kapnak, nem gyújtanak fel sportcsarnokot sportminiszterek, hogy aztán lenyúlják a következőből milliárdokat ráadásul az új stadion még évtizedekig nem is az államé (legkedvencebb korrupcios tulkapasos sztorim) Kinában a belügyminiszter nem a maffia vezére és Peking korábbi polgármestere most is börtönben van nem is nagy tételes hűtlen kezelés miatt. Szóval a fasiszta, antidemokratikus korrupt Magyarországnál még K1na is jobb és élhetőbb hely. Totális röhely. A birkák meg plotikai erők támogatásáért tüntetnek, ha tüntetnek ahelyett, hogy az összes fasisztát elzavarnák a levesbe...

Remelem kiakasztottam pár szűkelméjüt...

Sz.Zoltán 2012.05.22. 20:11:59

@Chaoyang: Kína demokratikusabb? Akkor talán maradj is ott. És menj el ott tüntetni.

Adani 2012.05.22. 20:49:37

@Sz.Zoltán:
A régi mondás ma is igaz. Kína a mosoly országa, ami itt van az meg kész röhely. De legalább Amerikát leköröztük, nekik csak Pentagonjuk van, nekünk Oktogonunk is. :)

Csak nézzétek meg hány km új metróvonal épült 1990 óta Bécsben, Prágában, sőt Bukaresten.

Adani 2012.05.22. 20:51:03

Az meg a másik ,hogy mi építünk egy játékmetrót 20 évig, miközben a meglévőket sem tudjuk karbantartani. A kettes fel lett újítva, az rendben van, a hármas viszont rohad szét, már az életveszélyesség határán van, 30+ éves sínek és járművek, lassan mindennaposak a meghibásodások,

Sz.Zoltán 2012.05.22. 20:53:18

@Adani: Azért remélem, hogy a metro nem a demokrácia fokmérője.

Adani 2012.05.23. 07:47:45

@Sz.Zoltán:

Persze, hogy nem ,de ott ilyen szintű pénzlenyúlás meg ilyen nemtörődöm munka nincs meg haverok cégének átjátszott meló, akik jó szarul csinálják (Lásd. Szentendrei HÉV kijelzők, dobozba LCD TV + egy hajszárítónak kinéző valami, hogy el ne fagyjon télen). Aki ott ilyet megpróbálna arra szomorú sors várna. Ott ha egy politikusról kiderül ,hogy lopott vagy hazudott reggel délben meg este, azt kivégzik a hozzátartozóknak meg kiszámlázzák a golyót. Nem lenne baj ha ezt nálunk is bevezetnék, tuti kiürülne a parlament, akik meg utánuk jönnének azok már meghúznák magukat.

manes 2012.05.23. 08:13:02

@Sz.Zoltán: Lehet,hogy nem demokratikus,emberi jogok nem igazán érvényesülnek de szarni rá,hogyha az ország,város érdeke ugy kivánja. Nem védik a bűnözöket mint itthon a nagy demokráciában.Mi (vagyis hát a fidesznyikek) akartunk olimpiát rendezni amikor Ferihegyre nem lehet normálisan kijutni?És még lehetne hosszan sorolni....

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.06.05. 19:31:25

@Jokkura: @fovarosi.blog.hu:

Móricz és a Bocskai út között, ha hosszabb szerelvények lennének, akár az is bekövetkezhetne, hogy előbb ér be a metró eleje a következő állomásra, mint a vége az alagútba az előző állomásról.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.06.05. 19:35:31

@GMS:

Viszont ha a sűrű megállókiosztás között hosszabb, vagy ugyanannyi lesz az eljutási idő, akkor nem fogják használni.

Jokkura 2012.06.05. 20:09:17

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Akkor mi a @ kell metroszerelvény? mozgójárda ,oszt kész :)
süti beállítások módosítása